Infektológus főorvos: Le fogjuk tudni győzni az összes vírusvariánst
Szlávik János közölte: a járványügyi helyzet tovább súlyosbodik, egyre több a fertőzött és a halottak száma.
A főorvos hangsúlyozta: a korábbi hullámok tapasztalata, hogy a szigorító intézkedések bevezetésétől néhány hétnek el kell telnie, hogy azok eredményei látszódjanak.
„Valószínűleg még ebben a stádiumban vagyunk, és ez az oka annak, hogy egyre több fertőzöttet találunk”– fogalmazott.
Ráadásul Magyarországon is az angol mutáns a domináns, amelyik sokkal jobban terjed emberről emberre, súlyosabb megbetegedéseket okoz, fiatalabbakat is meg tud támadni, és halálosabb, mint a korábbi variánsok – tette hozzá.
Európában és Magyarországon is a különböző mutáns vírusok terjedése vezet a fertőzésszám növekedéséhez – mondta arra is kitérve, hogy Magyarországon a brit variáns mellett találtak már dél-afrikai és cseh változatot is.
Szlávik János példaként említette, hogy Nagy-Britanniában a védőoltások segítségével sikerült meggátolni a nagyobb járvány kialakulását, ott csökken az esetszám és a kórházba kerülők száma.
Álláspontja szerint Magyarországon tovább kell oltani, hogy a legtöbb ember megkapja legalább az első oltást. Közölte azt is, hogy azokban az országokban, ahol sokat oltanak, elkezdett csökkenni az esetszám, illetve a kórházba kerülők és a halálos áldozatok száma is, ezért az emberek, ezt látva, sokkal jobban bíznak a vakcinákban.
Szlávik János egy friss tanulmányra hivatkozva beszámolt arról, hogy ha a fertőzésből felgyógyultak 15, újabban akár 30 százalékát érintő úgynevezett hosszú Covid-szindrómában szenvedők a gyógyulás után három hónappal védőoltást kapnak, akkor a vakcina „komoly jótékony hatással lehet” a tüneteikre.
(MTI)