Keresztényellenes gyűlölet vezérelte a támadót – gödöllői parókus a Vasárnapnak

Hétfő este vandál támadás érte a gödöllői görögkatolikus templomot. Az elkövető felgyújtotta a berendezést, amiben több millió forintos kár keletkezett. Sivadó János, a Szent Kereszt-templom lelkésze szerint a tettest keresztényellenes gyűlölet vezérelte. A támadás körülményeiről, indítékáról kérdeztük a gödöllői görögkatolikus közösség parókusát.

– Mi is történt pontosan a gödöllői görögkatolikus templommal?

– Hétfő este 20:10-kor egy fiatal férfi átmászott a kerítésen, kezében egy kis fejsze volt, amivel a templom bejáratát próbálta betörni. Miután ez nem sikerült, többszöri nekifutással berúgta az ajtót és behatolt a templomba. A kamerák rögzítették a támadást. Két táska volt nála. Az egyikben gyúlékony anyagot tartalmazó flakonok voltak, amiket a padokra locsolt, majd meggyújtotta. Azután elővett egy üveget, hogy növelje a láng erejét, és azt is szétlocsolta.

Miután lángba borította a fél templomot, felrúgta az oltár előtti asztalon található Jézus-ikont.


Hirdetés

Ezek után a másik táskájából elővett egy festékes dobozt és az ikonosztázion királyi ajtajához dobta.

– Hogyan értesült a támadásról?

– A templom melletti emeletes házban lakó testvérünk hívta a rendőrséget, miután a támadó berúgta az ajtót, aminek a hangja petárdarobbanásként hallatszott. Majd egy járókelő hívott fel, hogy ég a templom. Gyerekeimmel azonnal oda siettünk. A templomban már alig lehetett látni a füsttől, csak az égő padokat láttuk. A sekrestyéből kis edényekben vizet hoztunk, hogy eloltsuk a lángokat. Miután ez sikerült, az ikonokról próbáltam letörölni a festéket, de sajnos addigra már teljesen rászáradt.

– Sikerült felderíteni a támadó kilétét?

– A vandalizmust két kamera is rögzítette, továbbá van egy szemtanúnk is. A rendőrség hajnali háromig helyszínelt, egyelőre ismeretlen tettes ellen folyik a nyomozás. A tűzoltók is rendkívül gyorsan kiérkeztek. A bejelentést követően pár perc múlva a templomnál voltak, amit köszönünk nekik.

– Mekkora kárt okozott az elkövető?

– Nagyon komoly tűz keletkezett a templom belsejében. Ki kell cserélni a bejárati ajtót, az utolsó két padsor teljesen megégett. A tetrapodot szétverte. Az ikonokra olyan festéket öntött, ami nagyon gyorsan megkötött és rászáradt. Ezeket már csak restaurátor tudja helyrehozni.

Az anyagi kár meghaladja a két és félmillió forintot.

– Ezek antik ikonok?

– Nem műkincsek, hanem kortárs alkotások. Viszont nagyon kifinomultan vannak kidolgozva, szép, művészi alkotásokról beszélünk.

– Korábban érkezett önökhöz fenyegető üzenet?

– Nem volt előzménye a támadásnak. Nem is találunk rá okot. Nem lehetett semmilyen személyes indíttatása.

– A támadó hagyott maga után bármilyen jelet, keresztényellenes szimbólumot?

– Szerintem nem volt rá ideje, de a festéket biztos azért vitte. Mivel volt riasztó, ami kezdettől fogva bekapcsolt, a támadónak nagyon kevés ideje marad, hogy elkövesse mindezt. Aki szemtanúja volt a behatolásnak, ő rögtön hívta a hatóságot. A vallomása szerint a telefonbeszélgetés még tartott, amikor a támadó kijött a templomból és elmenekült.

A támadóban nagyon működött a Gonosztól származó gyűlölet.

A felvételen jól látszott, ahogyan lerúgta a Krisztust ábrázoló ikont – az mindenképp a mély haragjából fakadt. Olyan dühvel hajtotta végre a támadást, ami arról tanúskodik, hogy keresztényellenes tett volt.

 

 Kassab Adonis

Támadás érte a gödöllői görögkatolikus templomot

Gyűjtést indítunk a megtámadott gödöllői templom javára!

Isten nevének törlését követelik az amerikai ateisták

Isten nevének törlését követelik az amerikai ateisták

Isten nevének törlését követelik az amerikai ateisták

Kiemelt képünkön Sivadó János parókus látható. Fotó: YouTube, Katolikus TV

A galériában közölt képeket Sivadó János bocsátotta rendelkezésünkre.

'Fel a tetejéhez' gomb