Elítéljük a Magyarországot is elérő keresztényellenes erőszakot!

A március 15-i nemzeti ünnepünkön ismeretlen tettes baltával felfegyverkezve betörte a gödöllői Szent Kereszt görögkatolikus templom zárt ajtaját, festékkel leöntötte a 2020. szeptember 19-én felszentelt ikonosztázt, megrongálta a Krisztus ikont és megkísérelte az épület felgyújtását. Az elkövetőt vandál cselekménye közben megzavarták, ennek köszönhetően a templom megmenekült a tűz pusztításától.

Ez a cselekmény minden kétséget kizáróan vallási indíttatásból történt, ami azt jelenti, hogy a keresztény emberek méltóságának semmibe vétele után a keresztényellenes erőszak is elérte Magyarországot!

Határozottan elítéljük ezt a barbár tettet, nemet mondunk a gyűlöletre, és következetesen kiállunk a keresztény emberek, valamint a keresztény szent helyek védelme mellett.

 


Hirdetés

Azbej Tristan, a KDNP alelnöke

Vejkey Imre, a KDNP pártügyésze, országgyűlési képviselője

 

Keresztényellenes gyűlölet vezérelte a támadót – gödöllői parókus a Vasárnapnak

 

 

Támadás érte a gödöllői görögkatolikus templomot

'Fel a tetejéhez' gomb