Bocsánatot kért a Deutsche Welle
Elnézést kért a budai vár felújításával kapcsolatos lejárató propagandafilmjéért a Deutsche Welle – tájékoztatta a Magyar Nemzetet a Budavári Lakosok Szövetsége.
Válaszul a I. kerületi lakosok érdekeit képviselő egyesület felszólítólevelére – amelyben a szervezet a budai vár felújításával kapcsolatos kisfilm korrigálását kéri – Christoph Jumpelt, a német közszolgálati televízió vállalati szóvivője közölte:
„Nem állt szándékukban a történelmi összefüggések félreérthető bemutatása.”
A szóvivő emellett megjegyezte, hogy időközben a riportfilmet egy szerkesztőségi megjegyzéssel látták el, amelyben igyekeznek világossá tenni, hogy Németország felelős a zsidók százezreinek kényszerített elszállításáért és meggyilkolásáért, így elnézést kérnek, ha a jelentés más benyomást keltett és egyoldalúnak tűnt.
A Deutsche Welle válaszát értékelve a Budavári Lakosok Szövetsége közölte: a szervezet reagálni akar a német állami médium válaszára, mivel a budai vár felújítását a videó teljes terjedelmében hamis történelmi háttérrel mutatják be, a jelenleg folyó felújítási munkákat pedig szintén igaztalan vádakkal illetik. Hangsúlyozták,
ebben az ügyben az egyetlen elfogadható megoldás a videó törlése lehet, ugyanis a történelem meghamisítására és hazugságok közlésére nincs mentség.
Az egyesület továbbá reményét fejezte ki, hogy a német állami televízió bocsánatkérő levele, valamint a szerkesztői megjegyzés eljut a riportalanyokhoz is, akik ezáltal kiegészíthetik a történelmi ismereteiket.
A Budavári Lakosok Szövetsége a minap levélben szólította fel a Deutsche Welle szerkesztőségét, hogy módosítsa a budai vár felújításával kapcsolatos riportját, és az egyoldalú megítélés helyett az igazságnak megfelelően járjon el. Az I. kerületi lakosok érdekeit képviselő szervezet a levélben hangsúlyozta:
„Felháborítónak tartják, hogy a riport olyan látszatot kelt, mintha a magyar kormány a budai vár helyreállításával a náci Németország általi megszállás korát és az akkori viszonyokat akarná restaurálni Magyarországon.”
Véleményük szerint súlyos hiba a királyi vár felújítását összemosni a világháborús történésekkel, és megbotránkoztató, hogy éppen egy olyan ország közszolgálati médiája tesz közzé a vár rekonstrukciós munkálatait hamis színben feltüntető riportot, amely a II. világháború kirobbanásáért és a rombolásokért nagyrészt felelős. A szervezet továbbá leszögezte: minden alapot nélkülöz az a megállapítás is, hogy zsidóüldözés van Magyarországon, végül pedig azt a közlést is cáfolták, hogy a budai várkerület a felújítások miatt élhetetlenné vált.
Mint ismert, a magyar kormány budapesti építkezéseiről készített nemrég riportot a Deutsche Welle. A hazánkat lejárató riportfilm – V. Naszály Mártának, az I. kerület balliberális polgármesterének, Wágner Tamásnak, az MTI korábbi munkatársának, valamint Ungváry Krisztián baloldali történésznek „köszönhetően” azt sugallja, hogy a felújítás alatt álló budai vár és a Kossuth tér a szélsőséges nacionalizmus bizonyítéka, ahol a 1944-es állapotok köszönnek vissza, továbbá azt is elpanaszolják, hogy a budai Várnegyedben zajló méregdrága építkezések miatt a környék lassan élhetetlenné válik.
Rövidesen viszont kiderült, hogy a Deutsche Welle manipulálta a civil megszólalók nyilatkozatait: olyan mondatokat adott Wágner Tamás szájába, amelyek nem hangzottak el, továbbá egy holokausztszindrómában szenvedő lakos kijelentéseivel igyekezett azt a látszatot kelteni, hogy Magyarországon napjainkban is zsidóüldözés zajlik.
(Magyar Nemzet nyomán)