Varga Judit: Az erőszakos bántalmazás áldozataira fokozottan figyelni kell

A miniszter beszélt arról, hogy az elmúlt tíz évben folyamatosan fejlesztették az áldozatsegítés rendszerét, melynek – a civil partnerekkel együtt – már széles eszköztára van. Az áldozatsegítő központokat dinamikusan bővítik, jelenleg öt vidéki városban és a fővárosban tudnak segítséget nyújtani a bűncselekmények áldozatainak. A cél, hogy 2025-re minden megyeszékhelyen elérhető legyen a szolgáltatás. Jelenleg bárki kérhet segítséget térítésmentesen, a rászorultság vizsgálata nélkül.

Varga Judit külön kiemelte, hogy a világjárvány az elesetteket még kiszolgáltatottabb helyzetbe hozta. Fontos, hogy a vészterhes időkben, rájuk még jobban figyeljünk. Az áldozatsegítő vonal ezért folyamatosan elérhető – hangsúlyozta a miniszter.

erőszak, nők
A kép forrása: Pixabay
Verbális bántalmazás

Bár sokan nem tudják, de az is a kapcsolaton belüli erőszak egyik formája, ha valaki szavakkal bántja a másikat. A lelki, a verbális bántalmazás ugyanolyan káros hatású és fájdalmas, mint a tettlegesség. A különbség mindössze annyi, hogy az utóbbi nem jár testi sérülésekkel, nyomokkal. Az elkövető nem ütésekkel, pofonokkal teszi tönkre az áldozatot, hanem szavakkal, megvonással büntet, kényszerít, megsemmisít, majd magához láncol. A bántalmazó célja gyakran az, hogy leépítse az áldozat önbizalmát, elhitesse vele, hogy értéktelen és úgysem állná meg a helyét egyedül sehol. A jelenség nagyon gyakori, talán nem is gondolnánk, hogy mennyire.

Kíméletlen valóság

Ma Magyarországon minden második házasság válással végződik, és a maradék 50 százaléknak is a fele boldogtalan, ellaposodott, kiégett párkapcsolat. Egy 2012-es adat szerint a 18–74 éves korú lakosságon belül közel kétmillió olyan nő van, aki felnőtt élete során partnerétől elszenvedett súlyos lelki erőszakot. Közel 800 ezer nőt bántalmazott a partnere fizikailag, és majd 300 ezer olyan felnőtt nő van, akit férje, partnere megerőszakolt. Ezek az adatok is megerősítik azt, hogy a nők elleni erőszak, és ezen belül a párkapcsolati erőszak nem a társadalom marginális kisebbsége körében jelentkezik, hanem tömegeket érintő, társadalmi kérdés.


Hirdetés
félelem
A kép forrása: Pixabay
A járványhelyzet a bántalmazónak kedvez

Az erőszaktevő általában megpróbálja elszigetelni áldozatát. A koronavírus által teremtett fokozott összezártság, pedig csak súlyosbítja a helyzetet. Ráadásul a családon belüli erőszak bizonyos tényezők hatására fokozódhat. Ilyen a pandémiás helyzet szülte egzisztenciális és anyagi félelem, a megnövekedett stresszhelyzet, valamint a hirtelen megugrott, folyamatosan otthon töltött idő, amely mind kockázati tényező lehet.

A súlyosbodó esetszámra való tekintettel az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Nem a te szégyened címmel bűnmegelőzési kampányt indított idén januárban. Többek között kisfilmekkel próbálnak rávilágítani a kapcsolaton belüli erőszak kezdeti jeleire, ok-okozati alakulására, valamint a megelőzés lehetőségére.

A rendőrségi statisztikák azt mutatják, hogy az áldozatok majdnem 100 százalékban nők. Az ORFK tapasztalatai szerint a bántalmazottak szégyenként élik meg a történteket, ezért sok esetben nem mernek szólni senkinek, eltitkolják az erőszakot. Kriminálpszichológusok jellemző jelenségek tartják azt is, hogy az elszenvedett nők gyakran saját magukat is hibáztatják a testi-lelki erőszakért, ezért még kevésbé hajlandók segítséget kérni.

Magyarországon minden ötödik nőt rendszeresen bántalmaz a partnere. Sosem késő segítséget kérni és kilépni a bántalmazó kapcsolatból!

Kérj segítséget!

Fontos lenne, hogy az áldozatok felismerjék a jeleket, hogy ők egy bántalmazó, rossz kapcsolatban élnek. Ne érezzenek szégyent, hanem merjenek segítséget kérni. Merjenek a családjukhoz, a barátaikhoz, vagy akár segítő szervezetekhez fordulni, amíg nem késő.
Áldozatként vagy az áldozat segítőjeként az alábbi helyeken és módokon kérhetsz támogatást:

  • Magyarországon 0–24 órában mindig elérhető olyan üres férőhely, ahová a bántalmazott krízishelyzetben elhelyezhető, ahol biztonságban van, és szakemberek segítik. A menekítést az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat koordinálja (OKIT).
  • A nap 24 órájában a +36-80/205-520-as telefonszámon ingyen hívható az OKIT. A munkatársak készséggel válaszolnak a benned felmerülő kérdésekre, szükség esetén az elhelyezésedben is tudnak segíteni. Ha nincs lehetőséged telefonálni, írásban az okit@csbo.hu címen tudsz segítséget kérni.
  • Az OKIT mellett már, 20 krízisközpont, 8 titkos menedékház, 21 félutasház és 7 kríziskezelő ambulancia is segíti az áldozatokat.
  •  A Kapcsolj Egyből applikáció azonnali segítségkérési lehetőséget biztosít egy pánikgomb funkcióval.
  •  A járványhelyzet ideje alatt elérhető az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat chat funkciója is.

Hibázhat-e az áldozat?

Hibázhat-e az áldozat?

Forrás: Ficsak.hu, Mno.hu

A kiemelt kép forrása: Varga Judit Facebook oldala

'Fel a tetejéhez' gomb