Azbej Tristan: A pápa iraki látogatása ráirányította a figyelmet a Hungary Helps programra is

Azbej Tristan ismertette: kedden záruló iraki útjának három célja volt. Az első, hogy munkatársaival együtt részese lehessen Ferenc pápa történelmi jelentőségű látogatásának. Mint mondta, az egyházfő iraki útja a reményt vitte el az iraki keresztényeknek, mert ráirányította a világ figyelmét az ő helyzetükre, és ezzel együtt ráirányította a világ figyelmét a segítségnyújtás magyar modelljére is.

Újra kell indítani az agráriumot

Az államtitkár látogatásának másik célja az volt, hogy meglátogassa a jelenleg futó programjaik helyszíneit és felmérje, a humanitárius helyzetet. „A Hungary Helps program alapelve, hogy nem Budapestről próbáljuk kitalálni, hogy mire volna szükség, hanem vállalkozunk a néha nem kis kockázattal járó helyszíni látogatásokra” – fogalmazott.

Azbej Tristan államtitkár és Pishtwan Sadeq Abdullah iraki vallásügyi miniszter megbeszélést folytatott Erbílben 2021. március 8-án (Fotó: MTI/Fehér Bertalan)

Elmondta: felkeresték a Ninivei-fennsíkon magyar támogatással újjáépített Tell-Aszkuf települést és több, szintén a Hungary Helps program keretében épített iskolát.

Azbej Tristan kiemelte: a dzsihadisták által elüldözött lakosság házai, iskolái, templomai újra állnak, de az emberek visszatérését és hosszú távú megmaradását csak a megélhetésüket biztosító agrárium újraindítása garantálná. Következő lépésben tehát ebben kell nekik segíteni.


Hirdetés
Azbej Tristan ellátogatott Khankéba, a jezidi menekülttáborba (Fotó: MTI/Fehér Bertalan)
Nyomor a menekülttáborokban

Az államtitkár beszámolt arról is, hogy felkeresett menekülttáborokat, ahol „európai ember számára elképzelhetetlen nyomorban” élnek az emberek. „Ha meg akarjuk óvni ezeket a közösséget, és meg akarjuk előzni a migrációt, akkor amíg az újjáépítés megtörténik, időt kell nyernünk azzal, hogy a menekülttáborokban szenvedő emberek életét jobbá tesszük. A Hungary Helps program alapelve, hogy a segítséget kell odavinni, ahol a baj van, nem a bajt idehozni” – fogalmazott.

Megjegyezte, egy jazidi menekülttáborban ezért már létre is hoztak egy pékséget és egy szakképző központot.
A program célja továbbá a nagyvárosokba menekült, évek óta ott élő keresztény közösségek támogatása, például keresztény iskolák működtetésével. Ezek az intézmények ugyanis nemcsak a keresztényeket segítik, hanem hozzájárulnak a vallási közösségek békés együttéléshez is.

A szentatya megköszönte a magyarok munkáját – exkluzív interjú a pápalátogatás helyszínéről

Példaként említette a Hungary Helps támogatásával Erbílben működő katolikus iskolát. Az intézményben belső menekült, szíriai menekült keresztény, muszlim és jazidi családok taníttathatják gyermekeiket. „Itt tehát nemcsak oktatást adunk súlyosan traumatizált gyermekeknek, hanem a különböző vallási csoportok békés együttélését is szolgáljuk” – mondta.

Hozzátette: az ilyen típusú programokat szeretnék folytatni a jövőben is.

Azbej Tristan kitért arra is, látogatásának harmadik célja, hogy ápolja a kapcsolatot a keresztény közösségeket belső menekültként befogadó Kurdisztáni Autonóm Régió kormányával.

Elmondta, iraki útjának zárónapján találkozott Necsirván Barzánival, a Kurdisztáni Autonóm Régió elnökével és Maszrúr Barzáni miniszterelnökkel is.

(MTI)

Ragadós a magyar példa: Amerika is üldözött keresztényeket támogat

Ragadós a magyar példa: Amerika is üldözött keresztényeket támogat

'Fel a tetejéhez' gomb