A világ 12. legjobban szervezett országa Magyarország

Egyetlen adat van ugyanis, amely mindent elmond egy ország oltási eredményéről, ez pedig az, hogy a lakosság mekkora részét oltották be eddig a koronavírus elleni vakcinával. Ez az a mérőszám, amelyet most semmi más nem befolyásol, csak az adott ország szervezettsége, gyors reagálóképessége és kormányának rátermettsége.

Az oltáshoz ugyanis három dolog kell: oltóanyag, amelyet be lehet adni, orvos vagy egészségügyi személyzet, aki beadja, és önkéntes, aki hajlandó beadatni.

Elsőre ez nem tűnik bonyolultnak, ugyanakkor a dolgok mögé nézve ez valójában egy heroikus munka. Haladjunk pontról pontra! Portálunk is több cikkben foglalkozott már az uniós vakcinabeszerzés körüli káosszal, amelytől a magyar kormány úgy próbálja függetleníteni magát, hogy az orosz és a kínai partnerrel folytatott eredményes tárgyalások után keletről is szerzett be vakcinát. Itt az egyik kulcs az idő volt és

mivel ezeket az egyeztetéseket időben megkezdtük, hamarabb juthatunk orosz és kínai oltóanyaghoz, mint a később ébredők. Vakcina tehát van.


Hirdetés

Ez azonban még mindig csak egy szempont. Azt ugyanis megfelelő szállítási körülmények közepette el kell juttatni az oltás helyszínére, vagyis gyakorlatilag egy, az ország teljes területét lefedő logisztikai hálózatra van szükség, amelynek köszönhetően mindig időben, megfelelő mennyiségű vakcina érkezik az oltópontokra és a háziorvosokhoz. Itt különösen fontos hangsúlyozni a megfelelő szállítási körülményeket is, hiszen több európai országban is megesett, hogy azért került a kukába több ezer adag oltóanyag, mert a teherautóban fél fokkal enyhébb volt a hőmérséklet, mint az előírt.

Ilyen azonban még nem történt Magyarországon, ahogyan olyan sem, hogy bármelyik orvos azért ne tudott volna oltani, mert nem állt rendelkezésére a beígért oltóanyag.

És itt van a harmadik tényező, a megfelelő mennyiségű ember. Ebben is egyre jobban állunk, közelít a hárommillióhoz azoknak a száma, akik regisztráltak az oltásra – persze igaz az is, hogy ennek a duplájára lenne szükség. Aki tehát még nem iratkozott fel, tegye meg akár most a Vakcinainfo.gov.hu oldalon!

A három kitárgyalt tényező együttállása azonban nem holmi véletlen műve, hanem annak köszönhető, hogy a magyar kormány a vakcinabeszerzést, az oltás lebonyolítását és a regisztrációt illetően is egy következetes, hónapok óta ismert stratégiát követ.

És mondhatnak bármit a baloldalon, lehetnek ellendrukkerek, beszélhetnek bukásról és szervezetlenségről, a valóság az, hogy a magyar oltási program sikeres.

És hogy mire alapozva írom ezt? Bár nem egy versenyről van szó, ebben az esetben különösen indokolt az egyes országok összehasonlítása, hiszen egy olyan útról beszélünk, amelyet még senki sem járt a világban az utóbbi évtizedekben. Egyszerűen nincs tapasztalat, nincs szakirodalom arról, hogy hogyan kell beoltani ennyi embert, hogyan kell vakcinát szerezni, hogyan kell megszervezni az emberek mozgatását és a vakcinák kiszállítását. Egyetlen dolog van: kormányzati alkalmazkodás, rátermettség és lélekjelenlét. És ebből a szempontból a beoltottak lakossághoz viszonyított aránya az egyetlen mutató, amely lecsupaszítva megmutatja egy ország sikerességét. A jobboldali elhajlással aligha vádolható Financial Times egy folyamatosan frissülő listán mutatja meg nekünk, hogy az egyes országok hogyan állnak ebben a tekintetben.

Ezen a listán pedig Magyarország a 12. helyen szerepel. Vagyis bármi is legyen az ellenzék üzenete, alkalmazkodás, rátermettség és lélekjelenlét szempontjából a magyar kormány a 12. legsikeresebb a világon.

Ezzel kapcsolatban egyetlen dolgot tehetünk: örülünk, hogy ilyen helyzetben vagyunk, és várunk arra, hogy megkapjuk az oltást, ha ez még nem történt meg. Ebben a helyzetben fanyalgásnak, széthúzásnak, árokásásnak helye nincs.

A címlapfotó illusztráció (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

'Fel a tetejéhez' gomb