Március 6-át a türelem és az együttélés napjává nyilvánítják

Boldog az üldözöttek, a szegények és a gyászolók - mondta Ferenc pápa Bagdadban pontifikált miséjén, emlékeztetve a jézusi tanításra az összegyűlt hívőket.

Ferenc pápa az első katolikus egyházfő, aki az iraki fővárosban misézett, ráadásul káld katolikus rítus szerint. A koronavírus-járvány ellenére a templom tele volt, és a kórus tagjai maszk nélkül énekeltek.

A pápa – aki már megkapta az oltást – nem viselt maszkot, de a hívők és a többi pap igen.

„A szeretet a mi erőnk és erőnk forrása azon testvéreink és nővéreink számára, akik itt is elszenvedték az előítéletet, a méltatlanságot, a bántalmazást és az üldöztetést Jézus nevéért” – fogalmazott a pápa.

Az egyházfő nem sokkal korábban Ali asz-Szisztáni síita nagyajatollahhal találkozott, majd Ur városába látogatott, ahol a Közel-Kelet békéjéért imádkozott.

Az iraki miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy március 6-át a türelem és az együttélés napjává nyilvánítják Ferenc pápa történelmi jelentőségű látogatása miatt.

Ferenc pápa pénteken érkezett négynapos, történelmi jelentőségű látogatásra Irakba, ahol előtte még nem járt katolikus egyházfő. Biztonságát több ezren vigyázzák, és látogatása miatt új ellenőrzőpontokat állítottak fel az iraki fővárosban.

Irakban 1947-ben közel ötmillió keresztény élt, 2003-ra számuk 1,4 millióra csökkent, majd 2015-re néhány százezerre. A most 38 millió lakosú Irakban a hivatalos adatok 590 ezerre teszik a keresztények számát, 122 katolikus plébánia működik, 19 püspök szolgál az országban.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön Ferenc pápa misét koncelebrál a bagdadi kaldeus Szent József-székesegyházban 2021. március 6-án, négynapos iraki látogatásának második napján. MTI/AP/Andrew Medichini