Varga Judit: Weber szerint nemzeti szuverenitás nem létezik többé

Manfred Weber, az Európai Néppárt európai parlamenti képviselőcsoportja vezetőjének az lett volna a feladata, hogy egyben tartsa a frakciót, nem az, hogy legyengítse azt - közölte az igazságügyi miniszter Facebook-oldalán.

Varga Judit bejegyzése szerint amíg Európa történelme egyik legnagyobb kihívásával áll szemben, és emberek erőn felül dolgoznak a koronavírus-járvány elleni védekezésen, az Európai Néppárt frakciója „kizárósdival és politikai alapon történő diszkriminációval van elfoglalva”.

„A néppárttal való véleménykülönbségünk nem most kezdődött. Már egy ideje tudjuk, hogy Manfred Weber nem a keresztény-konzervatív értékek mentén szeretné vezetni az Európai Néppárt frakcióját” – írta a miniszter, aki szerint a frakcióvezető ezt világossá tette, amikor azt mondta, hogy nemzeti szuverenitás nem létezik többé.

Varga Judit kiemelte:

a magyar kormány szerint úgy is lehet európainak lenni, hogy az ország megőrzi ezeréves kultúráját, nemzeti identitását, de közben együttműködik Európa más országaival is.

A vírus okozta helyzetben az emberi életek megmentésével és a gazdasági újraindítással, nem pedig az európai parlamenti pártok belügyeivel kellene foglalkozni – írta Varga Judit.

 

(MTI)

 

A Fidesz otthagyja az Európai Néppártot – már hivatalos

 

Orbán Viktor: Válasz Manfred Webernek – Szamizdat Nro.5.

 

Orbán a Manfred Weber-ügyről: Ez nem rólam szólt, hanem a magyar nép sértegetéséről

Kiemelt képünk forrása: Facebook/Varga Judit

Iratkozzon fel hírlevelünkre