100 millió áldozat – ez a kommunizmus igazi arca

100 millió áldozat: ez a kommunizmus igazi arca – írta Facebook-bejegyzésében Azbej Tristan. A Miniszterelnökség Üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára emlékeztetett arra, hogy

az egyik ilyen áldozata Mindszenty József bíboros volt, a fehér vértanú,

akinek XII. kerületi szobra előtt mécsest gyújtott. Mint fogalmazott, a bíboros szavai a mai emléknapon időszerűek: „A kommunizmus nem csak politikai párt, hanem legelsősorban világnézet; vallás ellen, Isten ellen, emberi lélek ellen, apostoli hitvallás ellen, Tízparancs és erkölcs ellen.

Gyilkol, rabol, zsúfolja a börtönöket, a szibériai munkatáborokat.

Lezülleszti az egyént, tönkreteszi a családot, csordává teszi a tömeget. Amely pillanatban valaki kommunista, abban a pillanatban megszűnt keresztény lenni.” – Soha többé kommunizmust! – írta posztja végén, majd hozzátette, ezt vallják a KDNP hegyvidéki szervezetének tagjaival, akikkel együtt február 25-én reggel megemlékeztek a kommunizmus áldozatairól.

Ö. Kovács József: A szocialista Magyarország agrárcsodája hazugságra épült

A katolikus újságírás mártírja

„Ahol a kommunisták hatalomra kerültek, ott mindig nyomor és jogfosztás következett”

(Kiemelt képünkön: Azbej Tristan a megemlékezésen; Forrás: Azbej Tristan Facebook-oldala.)

Iratkozzon fel hírlevelünkre