Így építenek politikát a liberálisok: Fekete-Győr és az LMBTQ-lobbi
Fekete-Győr András a Momentum miniszterelnök-jelölt-jelöltje. Nincs ebben persze semmi meglepetés, hiszen Kunhalmi Ágnes korábban már elszólta magát, kiterítve szövetségese lapjait s egyébként is sejthető volt, hogy az olimpia és a játékok megrendezése fölötti nemzeti büszkeség megtámadásában fogant párt legismertebb arcát küldi az előválasztási csatába.
A bejelentés önmagában tehát nem is igazán érdekes.
Fekete-Győr ez alkalomból elmondott beszéde azonban tartalmazott érdekes elemeket. Meg kell hagyni: a stáb kitalált pár innovatív elképzelést, előálltak vitaképes javaslatokkal és a verseny legelején mindenképp igyekeznek megkülönböztetni magukat a többi ellenzéki párttól. Nem utolsó sorban persze olyan javaslatokat dobtak be, amik kifejezetten jól visszhangoznak az egyetemista-főiskolás, nagyvárosi fiatalok, a nagyvállalati közegben szocializálódó 40 alattiak táborában.
Aztán eljutottunk arra a pontra is, amikor a miniszterelnök-jelölt-jelölt (ne feledjük, még előválasztást kell nyernie ahhoz, hogy jelölt lehessen belőle) elmondta, mi is lesz a legfontosabb programpontja. Kapaszkodjunk meg:
szerinte ma nincs fontosabb, mint az ún. szivárványcsaládok elismertetése.
Ez persze megerősíti rég mondogatott tézisemet, miszerint önmagát és hitét kicsit is komolyan vevő keresztény ember nem szavazhat a Momentumra, mert abban a pillanatban kiderül, hogy egy-két dologgal biztosan nincsen tisztában: a Momentum programjával és/vagy saját egyháza tanításával (és annak miértjeivel). (A most felhördülő testvéreim pedig, nagyon kérem, üssék fel a katekizmust és olvassák el, mit tanít a családról, házasságról. Aki pedig megint azzal jön, hogy semmi irgalom, meg szeretet, azt kiábrándítanám: a bűnösöket meginteni épp a szeretet okos megnyilvánulása és az irgalmasság lelki cselekedete. Megint csak olvassunk utána!)
De ne veszítsük el a fonalat. Ott tartunk tehát, hogy kis hazánkban ma (COVID idején, amikor még az öt százalékos gazdasági visszaesés is egész jó hírnek számít) Fekete-Győr szerint a szivárványcsaládok elismertetésénél nincs is fontosabb teendő. S mivel ilyen életközösségből (ne feledjük: per definitio ezek a formációk nem családok) viszonylag kevés van, logikus, hogy alapvetően nem is nekik maguknak szól ez az üzenet, hiszen létszámukból fakadóan egyszerűen nem jelentenek releváns választói csoportot.
Nem, ez sokkal inkább a már előre ügyesen megdolgozott, érzékenyített társadalomnak szól. És itt jön képbe például a derék LMBTQ-lobbista Pál Márton és az ő stábja, akik ránk szabadították a hírhedt #acsaladazcsalad kampányt, amit – láss csodát – épp a napokban karoltak fel vagy negyvenen a trendi márkák/cégek közül (plusz a holland nagykövetség, de a hollandoknak egy spangli mindig mentség lehet, ha vállalhatatlan dolgokat tesznek).
Összeállt a kép: a kirakatba helyezett Marciék előkészítik a terepet, politikamentesen, jajj, de édesek, meg jószándékúak, hát csak boldogok akarnak ők lenni, aztán jön ugyanannak a szellemi körnek a politikai szárnya és ráépíti végletekig liberális kampányát az elmúlt év eredményére.
Okosak ezek, el kell ismerni. Ettől persze a család definícióját nem LMBTQ-lobbisták, vagy a HBO határozzák meg, no pláne nem a Netpincér (onnan sem rendelünk többet), a választásokon pedig olyan pártok is ringbe szállnak, akik kiállnak a hagyományos családmodell mellett.
A választás a miénk lesz.
Vágvölgyi Gergely
