Az apa megakadályozhatná az abortuszt

Egy nemrég bemutatott törvénytervezet szerint az apáknak is lenne beleszólásuk a gyermekük abortálásával kapcsolatos „ügybe” egy nemrég bemutatott törvénytervezet szerint. A törvényre támaszkodva a férfiak így megakadályozhatnák, hogy a gyermekükkel várandós nő abortuszt hajtasson végre – ha pedig a nő mégis elvégeztetné a beavatkozást, úgy büntetést is kaphatna miatta – írta meg a V4NA Hírügynökség.

A tervezettel Tennessee-ben álltak elő, egy republikánus szenátor, Mark Pody mutatta be február elején. Mint kiderült, a tervezet alapján az apaságot önként vállalhatja magára az érintett férfi, ami hivatalossá válhat a gyermek anyjának aláírása nélkül is. A férfinak ilyenkor DNS-teszttel kell igazolnia az apaságot. Mark Pody szerint egy apának jogában áll beleszólni, hogy mi történjen a gyerekével. Például lehetőséget kell neki biztosítani arra, hogy nemet mondhasson, ha valaki meg akarja ölni a gyermekét – fogalmazott.

A magát a gyermek apjának valló férfi később felelős lesz a gyermek támogatásáért és a szülői kötelezettségek betartásáért. Az apaságot pedig a gyermek megszületése után már nem vonhatja vissza – azaz nem mondhatja azt, hogy mégsem az övé a kicsi.

Ha a törvénytervezet átmegy, akkor július elsejétől érvénybe is léphet az államban. Tennessee-ben egyébként tavaly hatályba lépett egy úgynevezett „szívdobbanás” törvény is – hasonló, szigorú abortusz szabályozást több amerikai államban is hoztak, legutóbb Dél-Karolinában. Ennek értelmében az abortusz előtt meg kell vizsgálni ultrahanggal a magzatot, és ha már észlelhető a szívverése, akkor tilos megszakítani a terhességet.

Bill Lee, Tennessee republikánus kormányzója tavaly történelmi pillanatnak nevezte a törvény aláírását. Úgy fogalmazott, hogy a szabályzás a vitathatatlanul a legkonzervatívabb, leginkább életpárti törvény az országban.

Forrás: V4NA

Együtt dobbant a szívünk

Kiemelt képünk forrása: Pixabay

'Fel a tetejéhez' gomb