Meghódítottuk a Marsot

A Jet Propulsion Laboratoryban (JPL), a NASA bolygókutató intézetében található irányítóközpontba – ahonnan az interneten élőben közvetítették a landolást – közép-európai idő szerint csütörtökön nem sokkal 22 óra előtt érkezett meg a megerősítés, hogy a Perseverance sikeresen leszállt a vörös bolygóra. Nem sokkal később az első fekete-fehér felvételek is megérkeztek a marsjáróról: az egyiken a rover árnyéka is látszik a bolygó kies felszínén.

A tavaly július 30-án útjára indított marsjáró egy kockázatos leszállást követően a 250 méter mély Jezero-kráterben érte el a Mars felszínét, egy egykori tómederben.

A NASA szakemberei által csak „a rettegés hét percének” nevezett leszállás során először a hatalmas ejtőernyő nyílt ki, majd levált a hőpajzs, és a leszállóegység megközelítette a leszállás tervezett helyét, közben radarokkal keresve a megfelelő terepet a landoláshoz. Az utolsó mintegy 20 méteren végül egy úgynevezett égi daru eresztette le a marsjárót a felszínre.

A Perseverance rádiójelei a Mars távolsága miatt több mint 11 perc késéssel érkeztek be a kaliforniai irányítóközpontba.


Hirdetés

Az egytonnás, nagyjából terepjáróméretű robot a tervek szerint egy teljes marsi évet – 687 földi napot – fog eltölteni a bolygón, ahol esetleges múltbéli mikrobiális élet nyomai után fog kutatni. Ennek megfelelően választották ki a leszállás helyszíneként az egykori tómedret, mivel a szakemberek szerint az ottani üledékes kőzetben lehet a legnagyobb esély arra, hogy megtalálják az élet nyomait.

A Perseverance tanulmányozza a planéta éghajlatát és geológiáját, valamint kőzet- és talajmintákat gyűjt, amelyeket egy későbbi misszió során az Európai Űrügynökséggel együttműködve vissza is terveznek hozni a Földre, ahol a legfejlettebb laborokban vizsgálhatják meg azokat.

A marsjárón az Ingenuity nevű kísérleti marshelikopter is a bolygóra érkezett, amely tesztrepüléseket fog végezni.

Ha a napenergiával hajtott, 1,8 kilogramm súlyú drón túléli a hideg marsi éjszakákat, az azt jelenti, hogy a jövőbeli missziókat ki lehet bővíteni légi megfigyelésekkel. Ha minden jól megy, az Ingenuity lehet az első eszköz, amely idegen bolygón repül – onnan száll föl és oda is száll le.

A marsjáróval a felszínre juttattak egy olyan kísérleti eszközt is, mely tiszta oxigént von ki a Mars légkörének szén-dioxidjából. Ez a jövőben felbecsülhetetlen értékű lehet a Marson az emberi élet támogatása szempontjából, emellett hajtóanyagot szolgáltathat a rakétáknak a hazarepüléshez is.

Alig több mint egy hét alatt ez a harmadik űreszköz, amely elérte a Marsot. Az Egyesült Arab Emírségek első marsszondája február 9-én, a Tianven-1 kínai űrszonda pedig másnap állt pályára a vörös bolygó körül.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön a NASA TV által közreadott, a Perseverance marsjáró által készített kép, miután landolt a Mars Jezero nevű kráterében 2021. február 18-án. MTI/EPA/NASA

'Fel a tetejéhez' gomb