Aki keresztény, az szélsőjobboldali?
A huszadik század első harmadának egyik legnagyobb magyar színésze volt Ódry Árpád, a Nemzeti Színház örökös tagja, főrendezője, a Magyar Rádió dramaturg-főrendezője, az Országos Magyar Királyi Színművészeti Akadémia igazgatója. A nagy művész dédunokája az elmúlt hetekben két hosszabb írást publikált – az egyiket a hvg.hu, a másikat a szinhazonline.hu portálon. Mindkét írására jellemző a történelmi tények meghamisítása.
Újabb írásában – korábbi ferdítéseit tetézve – egy neves építészre, egykori országgyűlési képviselőre is rásüti a „szélsőjobb” bélyeget. Olyan politikusról van szó, aki az 1938-as Eucharisztikus Kongresszus sikeréből is kivette a részét.
Ódry Árpád dédunokája a szinhazonline.hu portálon megjelent írásában („Szellemi műhelyt szétverni nem méltó” – Fischer Gábor, Ódry Árpád dédunokájának [sic!] írása. 2021. február 4.) a színiakadémiát ért 1934-es támadásról ezt írja:
„Ahogy ma is megszokhattuk, szélsőjobboldali képviselők készítették elő a talajt a politikai kampánynak: bizonyos Petrovácz Gyula, aki nem mellesleg kiváló építész volt (a tehetség ekkor sem párosult mindig a jellemmel), a következőt találta mondani: »kiváltképpen a fiatalokat kell arra serkenteni, ne majmolják az idegen művészetet, hanem ragaszkodjanak a nemzeti követelményekhez. Vigyázni kell arra, hogy csakugyan a magyar irány érvényesüljön.« Ismerős?”
Az idézett szöveg végén Fischer Gábor ezt kérdezi: „Ismerős?” Válaszként Vidnyánszky Attila – Petrovácz mondatára rímelő – szavait idézi. Értjük: az építész is, a Nemzeti Színház mai vezetője is szélsőjobboldali.
Én azonban most Ódry Árpád szavait idézem. 1934-es beszédének egyetlen részletét, amelyből Fischer Gábor kiemelt egy mondattöredéket („Az igazi művészet sohasem nézi ellenséges szemmel az idegen fejlődést”) – meghamisítva ezzel Ódry valódi üzenetét:
„Az igazi művészet sohasem nézi ellenséges szemmel az idegen fejlődést, de előbb-utóbb leveti magáról annak hatását, mert nemzetivé akar lenni, és valósággal borzad attól, ami nemzetközi. Mindenekfölött áll ez a magyar színészre, aki magyar jellemekből és magyar nemzeti problémákból fejlődött ki, és aki hosszú időn keresztül előbbvalónak találta küldetését, mint egyéni érvényesülését. Együtt fejlődött a magyar költészettel és sohasem szakad el tőle.”
(Nemzeti Ujság 1934. május 31., 17. o.)
Ódry Árpád ugyanarról beszél, mint a Fischer Gábor által megbélyegzett Petrovácz Gyula.
A dédunoka logikája szerint tehát a dédapa is szélsőjobb vizeken evezett. Mert Petrovácz is, Ódry is ugyanarról beszélt: a művészet nemzeti jellegéről. Ez pedig bűn a dédunoka szemében.
Fischer egyébként Petrovácz szavait idézve nem ad meg forrást, ezért az olvasó csak találgathat, hol és mikor beszélt az építész-képviselő. Az országgyűlési napló természetesen megörökítette Petrovácz szavait, melyek a kultusztárca költségvetési vitájában hangzottak el 1934. május 17-én. Petrovácz a hazai képzőművészet helyzetéről beszélt (a színiakadémiáról szót sem ejtett!), s azt javasolta Hóman Bálint kultuszminiszternek: helyénvaló lenne, ha a kormányzat aranyéremmel jutalmazná a legjobb alkotásokat. Aztán így folytatta:
„Irányítani lehetne vele a fiatalokat, irányítani lehetne őket abban az irányban, hogy a művészetben a nemzeti irányt kultiválják az idegenmajmolás helyett és a nemzeti irányban dolgozzanak ahelyett, hogy meg nem értett és át nem érzett külföldi dolgokkal rakják tele a Műcsarnok falait.” (Az 1931. évi július hó 18-ára hirdetett országgyűlés képviselőházának naplója. Huszonharmadik kötet. Bp., 1934, 43. o.)
Látjuk: Fischer Gábor átírta-ferdítette Petrovácz képviselő szavait.
Hogy miért, nem tudom. Csak azt tudom, hogy – módosítva a költő mondatát – idézni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes.
De ki is volt a „szélsőjobboldali” Petrovácz Gyula? 1934-ben ellenzéki képviselő, a Keresztény Gazdasági és Szociális Párt (KGSZP) színeiben. Ennek a pártnak volt az országgyűlési képviselője többek között gróf Esterházy Móric, Esterházy Péter író nagyapja is. A Kádár-korszak egyik vezető történésze, Gergely Jenő így jellemezte a pártot:
„A konzervatív, agrárius és legitimista KGSZP az 1920-as évek második felében és az 1930-as évek első felében a második legerősebb parlamenti párt volt, és 1931 végéig a kormánypárt koalíciós partnere. A katolikus püspöki kar támogatását élvező keresztény párt nem azonosult a totális fasiszta diktatúrával, szembeszállt a nácizmussal és a nyilasokkal, a fajelmélettel. (….) Külpolitikailag a legitimizmusból is következett az egyoldalú német orientáció elutasítása és az angolszász kapcsolatok keresése, ápolása. Alapjában véve a rendszer Horthy-Bethlen-vonulatával azonosult, és a hatalom egyik konzervatív bázisa volt.”
(Gergely Jenő: Katolikus egyház, magyar társadalom 1890-1986. Bp., 1989, 61-62. o.)
Petrovácz Gyula tehát Gömbös Gyula miniszterelnöksége idején ellenzéki képviselőként mondta el beszédét. Konzervatív ellenzékiként, nem pedig szélsőjobboldali politikusként.
Aki figyelemmel kíséri a korabeli lapokat, tudja például, hogy 1938-ban, a Budapesten megrendezett Eucharisztikus Kongresszus évében, Petrovácz nagy feltűnést keltő beszédben ítélte el Németország keleti terjeszkedését, és bírálta a hazai szélsőjobboldali mozgalmakat, melyek „az Eucharisztikus Kongresszust is sárba rántják”. (Uj Nemzedék 1938. február 22., 9. o.) Ugyanebben az időben a főváros közigazgatási bizottságában arról beszélt, hogy „az Eucharisztikus Kongresszus megzavarásának veszélye” fennáll – szélsőjobbról. (Fővárosi Közlöny 1938. 12. szám, 256. o.) 
A kalocsai jezsuitáknál érettségizett Petrovácz Gyula kora egyik legismertebb építésze volt, a Katolikus Lexikon szerint 1939-ig mintegy ötven templomot tervezett (lásd erről az említett lexikon Petrovácz-szócikkét). Nem véletlen, hogy az 1938-as Eucharisztikus Kongresszus előkészítő főbizottságában az ő nevével is találkozunk: ő volt a műszaki bizottság elnöke.
Milyen munkát végzett ez a bizottság? Illetékes forrásból idézek:
„A műszaki bizottság feladata volt, hogy gondoskodjék az ünnepi megnyilatkozásokhoz szükséges építményekről és technikai berendezésekről. Elkészítette a főoltár terveit; az elgondolás számára, hogy a főoltár az ezredéves emlék félkörös oszlopsorának közepén emelkedjen, pályázatot írt ki és gondoskodott Lechner Jenő nyertes pályázatának technikai kiviteléről. Ugyancsak a Műszaki Bizottság feladata volt a kongresszus gyűlései számára alkalmassá tenni az ünnepi csarnokot, gondoskodni annak ülőhelyekkel való ellátásáról, világítással és hangszóró eszközökkel való felszereléséről. Nagyon finom és szellemes megoldás volt a díszemelvény, továbbá a szónokok ambója és a díszítés. Ugyancsak a Műszaki Bizottság feladata volt a Hősök-terének és a tónak beépítése, tribünök, a kerítések, kapuk emelése, a dunai körmenet alkalmával az ülőhelyekről való gondoskodás.” (A XXXIV. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Emlékkönyve. Bp., 1938, 45. o.)
Természetesen a kongresszus ideje alatt a hangosítás és a világítás is a Petrovácz-vezette bizottság hatáskörébe tartozott. Nagy munka volt.
Petrovácz Gyula a korszak egyik legismertebb keresztény politikusa volt.
Fischer Gábor szerint, aki keresztény, az szélsőjobboldali. Illetve mindenki szélsőjobboldali, aki nem liberális. Vagy aki nem Fischer.
Kár, hogy csillapíthatatlan politikai indulatai, előítéletei miatt Ódry Árpád bizonyára tehetséges dédunokája elfeledkezik arról az igazságról, amit tévesen „egy bizonyos” Petrovácz Gyula kapcsán vetett papírra, de ami rá sokkal inkább érvényes: a tehetség nem mindig párosul a jellemmel.
Szalay László
A szerző további írásai ide kattintva olvashatók
