Személyijövedelemadó-mentesség a fiataloknak

Szentkirályi Alexandra elmondta, a támogatás egy átlagos kereset mellett havonta akár 40 ezer, éves szinten pedig félmillió forinttal többet jelent.

„Ez pedig a legjobbkor jön, ugyanis akkor van a legnagyobb szükség a támogatásra, amikor valaki elkezdi a karrierjét, az első vállalkozásba kezd, vagy éppen családot alapít”

– hívta fel a figyelmet.

Hozzátette, a koronavírus-járvány szinte egyik országban sem kímélte a fiatalokat és több százezren váltak munkanélkülivé Európában. Magyarországon azonban ez nem így történt, hiszen itt a kormány megvédte a fiatalok munkahelyeit is, például a gazdaságvédelmi akciótervvel vagy bértámogatással.


Hirdetés

Szentkirályi Alexandra az szja-mentességet a gazdaság-újraindítási akcióterv egyik legfontosabb pontjának nevezte, ami évente mintegy 280 ezer fiatalt érint, nem számolva a diák- vagy gyakornoki munkát végzőket.

„Ez amellett, hogy segít és ösztönzi a munkavállalásukat, jelentősen növeli a bevételüket, megkönnyíti a mindennapokat” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy az egyre több munkalehetőség, a növekvő bérek, a széles körű otthonteremtési és családtámogatások olyan bőkezű támogatási rendszert és jövőképet nyújtanak a magyar fiataloknak, amely sok előttük járó generációnak nem adatott meg.

Szentkirályi Alexandra eredeti videóbejegyzése itt érhető el.

 

(MTI)

Kiemelt képünk forrása: Facebook/Szentkirályi Alexandra

'Fel a tetejéhez' gomb