Földi László: A káderek kapcsolati hálójának közreműködésével rabolták ki az országot

Földi László egykori hírszerzővel a rendszerváltoztatásról, az azt követő irányított privatizációról, a hazai és az ellenérdekelt titkosszolgálatok működéséről, illetve a gentleman agreement kudarcáról beszélgettünk. Interjúnk első része itt érhető el.

– A titkosszolgálatok mit éreztek meg a rendszerváltozás előtti átalakulásból, mennyire volt világos számukra, hogy külső erők is bele kívánnak avatkozni a politikai döntéshozatalba?

– Ami a titkosszolgálatok oldalát jelenti, azt én a hírszerzés oldaláról magam is láttam. A ’80-as évek végén a hírszerzés is végiggondolta, hogy milyen lehetséges „jövők” állnak Magyarország előtt. Természetesen nem tudta egészen pontosan megfogalmazni ezt, de az egyértelművé vált, hogy a korábbi politikai berendezkedés megszűnik, és egy egészen más világ jön.

Nekünk ez nem volt annyira meglepő: a magyar hírszerzők korábban a nyugati világot járták.

Láttuk, hogyan rendezkedik be egy szabad ország, hogyan építkezik egy polgári demokrácia. Ebből következően nem volt nehéz kiszámolni azt sem, hogy Magyarország milyen út előtt áll.

– A titkosszolgálatok is tele voltak olyan személyekkel, akik a régi rendszert szolgálták. Mi lett velük?

– A változás környékén az akkori idősebb vezetők gyorsan kiestek a sorból. Egyes káderek maguktól is elmentek, már nem kívántak az új rendszerben működni, ugyanakkor voltak, akiket családi okok miatt küldtek el, például a párt vagy a kormánytagok hozzátartozóit. A többség fiatal, egyetemet végzett, nyelveket beszélő operatív tiszt volt – ők többségükben lelkesen fogadták a változásokat, annak ellenére, hogy a korábbi rendszerben is dolgoztak.

Az átalakulás végső soron békésen zajlott, de azért voltak vadhajtásai: például a kikerülők egy része beállt a régi rend csapatába… Róluk regényeket lehetne írni.

– Lényegét tekintve mi változott meg a rendszerváltozás során?

– A működő rendszerek tudták végezni a munkájukat, ám az átmenet problémái miatt az ország védtelenné vált. A fiatal vezetők úgy gondolták, új irányokban kell gondolkodni, azt pedig majd a felálló új politika fogja meghatározni, hogy pontosan milyen titkosszolgálat is kell neki..

Hogy milyen irányok lesznek a változást követően, azt nem volt nehéz kiszámolni – el is indult ezeknek a kiépítése. Jómagam is dolgoztam ebben. Amikor az Antall-kormány megválasztásra került, akkor a hírszerzés már képes volt olyan kérdésekre választ adni, amelyek a kormánytagokat érdekelhették.

Ilyen volt a diaszpórában élő magyar kisebbség problematikája, a környező országok kérdésköre, a szervezett bűnözés és a nemzetközi szintű terrorizmus kérdései, és még sorolhatnánk.

Ezek azok a témák, amelyek napjainkban is napirenden vannak.

– Az átalakulás során ki számított Magyarország barátjának és ki az ellenségének?

– Egyértelművé kell tennem, hogy a titkosszolgálatok mindig nemzetiek. Nekik a saját országukat kell védeni, így a fogalmakat egyszerűsíteni kell: ellenérdekű szolgálatok együttműködése vagy szembenállása a helyes megnevezés.

A titkosszolgálatok világában sem a „barát”, sem az „ellenség” fogalmának nincs értelme.

1989-re az ország védtelenné vált, és akkor azonnal próbáltak fogást találni rajta. Ezért nem lehet megróni a külföldi titkosszolgálatokat: ez volt a dolguk. A hírszerzés lényege, hogy ott nyomul, ahol tud, még akkor is, ha az adott pillanatban nincs szüksége az adott pozícióra. A titkosszolgálat egy felderítő egység, mely a jövő hálózatait igyekszik kiépíteni, hogy majd képes legyen a felmerülő kérdésekre választ adni. Ez teljesen más műfaj, mint a napi szintű külpolitikai, gazdaságpolitikai, vagy éppen médiapolitikai területeké, ahol a már megtörtént tényekből kell következtetéseket levonni.

A titkosszolgálatoknak, a hírszerzésnek nem létező tényekből kell következtetéseket levonnia.

Azonban ahhoz, hogy ez később információvá érjen, folyamatosan építkezni kell. Ha egy szolgálat azt látja, hogy egy ellenérdekelt rendszer meggyengül, akkor abban a pillanatban terjeszkedni kezd… Ezt történt Magyarországon is.

– A külkereskedelmi cégek mennyire játszhattak abban szerepet, hogy a magyar nemzetgazdaság meggyengült a változásokra?

– A külkereskedelmi cégek speciális jogokkal rendelkeztek, és a titkosszolgálatok „keményen” benne voltak ezekben a cégekben, hiszen ez egy út volt az akkori ellenfél irányába operatív és gazdasági szempontból egyaránt. A rendszerváltozás közeledtével ezek a csoportok nemcsak pártutasításra, hanem saját zsebre is elkezdtek dolgozni, mindezt számukra a nemzetközi kapcsolataik tették lehetővé.

A ’80-as évek végétől gyakorta őket is felhasználták, hogy ismeretségeik folytán pozíciót tudjanak szerezni.

Érthető, hogy azokra a nyugati üzletemberekre, akik már a rendszerváltás előtt jártak Magyarországon és ott kapcsolatokat kötöttek, barátként tekintettek. ’94-ben, amikor a korábbi korszak káderjei visszakerültek a hatalomba, kiváltképpen tárt karokkal fogadták őket, ennek pedig komoly gazdaságpolitikai következményei voltak.

A privatizáció problémája is így érthető meg: a már meglévő nemzetközi és hazai kapcsolati háló módszeresen és igen gyorsan ki tudta rabolni az országot.

Az iparágak eltüntetését a szocializmus alatt még nem tudták kivitelezni, de ’90 után, a régi káderkapcsolatok révén gyerekjátékká vált.

– Említette, hogy a rendszerváltás idejében az ország védtelenné vált. Mikorra sikerült helyreállítani a titkosszolgálatok működését?

– A legnagyobb gondot az jelentette, hogy itt nem csak egy év hiányosságairól volt szó. A védelem már a ’80-as évek végén meggyengült. Akkor jött a változás. Egy darabig a politika sem tudta, mit kezdjen a titkosszolgálatokkal, a régi káderekkel, akik blokkolták a rendszert. Eltelt négy-öt év, amíg a létező rendszer munkavégzése képes volt átállni arra a fordulatszámra, amivel el tudta látni a tőle elvárt feladatot. Nem sokkal később viszont megjelentek a korábbi ellenfelek: a NATO szervezete és csapatai. Mivel már egy körbe tartoztunk, felajánlották az együttműködést. Jó érzés volt tudni, hogy megjöttek a barátok, akik kezet nyújtottak, hogy felejtsük el a múltat… Ezzel tovább altatták az éberségünket.

Amíg mi örömködtünk, addig ők kutattak és előretörtek.

Azzal, hogy mi visszamenőleg betartottuk a gentleman agreement-et, jelentős hátrányt szenvedtünk. A pozícióelőnyeiket pedig felhasználják ellenünk – ez az oka annak, hogy bizonyos nyugati politikai erőterek – Brüsszel–Bonn–Washington – nem feltétlenül barátilag közelednek felénk.

A Földi Lászlóval készített interjúnk előző része itt olvasható.

 

Tóth Gábor

 

Lezsák: Antall József megkért, hogy erről senkinek se beszéljek

 

Lezsák: Antall József megkért, hogy erről senkinek se beszéljek

Kiemelt képünk forrása: Földi László