Érvénytelen tajszámra is adnak oltást

Február 12-én válik érvénytelenné azoknak a társadalombiztosítási jele, vagyis tajszáma, akik az elmúlt hat hónapban „nem fizették a tb-t”, vagyis a NAV-nál fél éves tartozást halmoztak fel az egészségügyi szolgáltatási járulékból, így nagyjából 70 ezer ember eshet el az ingyenes állami egészségügyi szolgáltatástól. Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára a Magyar Nemzettel közölte: a koronavírus ingyenes, a vakcinát azok is megkaphatják, akiknek pénteken érvénytelenítik a tajszámát.

A csütörtöki lapszámban megjelent cikkben Izer Norbert elmondta, hogy az elmúlt fél évben mintegy 140 ezer ember jogviszonya rendeződött.

Hozzátette: sokszor a külföldi munkavégzés okoz gondot és péntekig bárki rendezheti a járuléktartozását.

Az Országgyűlés 2019-ben alakította át a társadalombiztosítás szabályrendszerét, a módosításokkal évtizedes problémák megoldására is kísérletet tett.


Hirdetés

Az államtitkár úgy fogalmazott: az elmúlt fél év bizonyította, hogy ezen erőfeszítések nem voltak hiábavalók. A tavalyi esztendő közepe óta nagyjából 140 ezer olyan ember helyzete tisztázódott, aki korábban nem fizette rendesen a társadalombiztosítás ellátásának igénybevételéhez szükséges közterheket. Az érintettek többsége azóta rendezte tartozását, így ők minden további nélkül hozzájutnak az ingyenes állami egészségügyi ellátáshoz – közölte Izer Norbert.

A szabályváltoztatás óta nemcsak az számít, hogy valakinek van-e elmaradása, hanem az is, hogy mennyi. Ha egy magánszemély több mint 6 havi tartozást halmoz fel egészségügyi szolgáltatási járulékból, akkor érvénytelenné válik a társadalombiztosítási azonosító jele, vagyis a tajszáma. Ez azt jelenti, hogy többé nem veheti igénybe ingyenesen az állami egészségügyi szolgáltatást. Magára a szolgáltatásra ettől függetlenül jogosult marad mindenki, azonban érvényes tajszám nélkül mindenért fizetni kell.

Az államtitkár elmondta, hogy a járulék havi összege 8 ezer forint, tehát az új szabály mindazokat érinti, akiknek az elmaradása meghaladja a 48 ezer forintot. A legutóbbi adatok alapján nagyjából 70 ezer emberről van szó.

Izer Norbert szerint ugyanakkor könnyű elkerülni a kedvezőtlen következményeket: elegendő az összeg egy részét rendezni, vagy jelezni, hogy nehézséget okoz a fizetés.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy az érintettek közül sokan hosszabb ideje külföldön élnek, csak ezt eddig, bár kellett volna, nem jelentették be.

(MTI nyomán)

'Fel a tetejéhez' gomb