Vedd a hazait! – Védd a hazait!

Benedek Eszter elmondta, hogy a mozgalom hirdetési kampányaiban eddig 23 cég vett részt, és a kampányok értéke elérte a 200 millió forintot.

Ismertette: a kezdeményezést lassan egy éve indították a közösségi médiában.

Először a Facebookon egy profilkép keret beállításával bármely magánszemély virtuálisan is kifejezhette, hogy egyetért a célkitűzéssel, szívesen vásárol magyar terméket, ezzel hozzájárul a magyar munkahelyek megőrzéséhez.

Ezt követően a gyártók összefogásával több televíziós és közterületi kampányban buzdítottak a hazai termékek vásárlására.


Hirdetés

Az ügyvezető közölte, hogy az elmúlt egy évben 30 új cég csatlakozott a Magyar Termék védjegyrendszerhez, így a használók száma már meghaladja a 180-at.    

A sajtótájékoztatón felszólalt a kampányban résztvevő néhány kereskedelmi és húsipari cég képviselője is, akik a koronavírus-járvány hatásairól beszéltek a hazai élelmiszergyártás- és fogyasztás szempontjából.

Heiszler Gabriella, a SPAR Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója szerint az elhúzódó járvány hatása jól látszik az élelmiszerboltok forgalmában is. Mivel a vendéglátóhelyek többsége zárva tart, az embereknek másként kell megoldani az étkezésüket.

A SPAR tapasztalata szerint az online vásárlásban átlagosan 22-23 ezer forint egy vásárlás értéke, és jellemzően nagyobb tömegű árukat vásárolnak, amivel feltöltik az otthoni készleteket.

Tartósan nőtt a főzéshez szükséges termékek, valamint az otthoni és munkahelyi kisétkezésekhez vásárolt áruk bolti forgalma. Ez érezhető a SPAR bicskei üzemében gyártott és áruházaiban forgalmazott Regnum frisshús termékek növekvő népszerűségében is. Ezért is tartotta fontosnak a SPAR, hogy a Regnum termékek hazai eredetét védjegyekkel is igazolják – jegyezte meg.

Szappanos Péter, a Pápai Hús Kft. ügyvezetője azt emelte ki, hogy az ellátásbiztonság elsődlegessége mellett a húsipari cégeknek még ilyen körülmények között sem szabad elfeledkezni a folyamatos fejlesztésekről. A vásárlói igények kiszolgálása érdekében a Pápai Hús kétmilliárd forintból fejlesztette a gépparkját. Ezen felül 2020-ban lépett piacra Pápai Ízek márkájú vegán burger pogácsájával és szendvics feltétjével. A termékcsaládot az idén vegán virslivel és pástétomokkal bővíti.

Tamáskovitsné Gila Éva, a Gyulahús Kft. marketing menedzsere elmondta, hogy a járvány csaknem egy évének hatása kimutatható a húsáruk fogyasztásának változásában. Egyértelmű tendencia például a szeletelt termékek népszerűségének növekedése. Ezt látva a Gyulahús tavaly végrehajtott egy olyan beruházást, amellyel ezt a kapacitását növelte.

A járvány gazdasági és életmódbeli hatásainak tudható be szerinte az is, hogy az ismert, megbízható márkák magasabb minőségű termékei, valamint az olcsó húsáruk forgalma nőtt, szemben a kettő között lévő termékekkel.

Zab Gábor, a KOMETA 99 Zrt. belföldi készítmény-értékesítési igazgatója kiemelte, hogy a KOMETA számára járványhelyzetben is kiemelten fontos a korszerű táplálkozás és a környezettudatosság. A beruházások és termékinnovációk irányát is ez jelöli ki. Terveik szerint a korábbi évek növekedési ütemét fenntartva néhány éven belül megkétszerezik termelési kapacitásukat, és 400-500 új munkahelyet teremtenek Kaposváron.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön dolgozó látható a Gyulahús Kft. Béke sugárúti üzemében 2020. június 10-én. A társaság csatlakozott a Magyar Termék Nonprofit Kft. Vedd a hazait! Védd a hazait! címmel indított kampányához. MTI/Rosta Tibor

'Fel a tetejéhez' gomb