Lecsap a nyílt társadalom Szent Inkvizíciója
Talán már sejthető is, hogy mi lett a vége. A tanulmány a bevett (kultúra- és nyelvfüggetlen) teszteken alapuló rideg számadatok alapján sajnos arra a megállapításra jutott, hogy a vizsgált németországi migránsok átlagos IQ-ja 90 – ami egyébként nagyjából megfelel egy átlag német középiskolás intelligenciaszintjének, viszont alatta marad a német mérnökök 120-as értékének. Ebből persze le lehetne vonni mindenféle hasznos és előremutató következtetést az integrációs képzések tananyagára, a munkaerőpiaci lehetőségekre és a migráció irányítására vonatkozóan, hogy a migránsok se maradjanak hoppon és a gazdaság is jól járjon (ez volna a gazdaságpszichológiai tanulmány klasszikus gazdaságpszichológiai értelmezése), de 2021-et írunk, így inkább reflexszerűen kitört az ideológiai sivalkodás: elhatárolódunk a kollégától, vonják vissza a vállalhatatlan tanulmányt, helyét hintsék be sóval, egyébként sem süllyedünk, wir schaffen das.
A rasszizmust kiáltók szerint a „tudományos közleménynek álcázott” (egyébként a szakma szabályai szerint lektorált) cikk a sztereotípiákat erősíti és a „jobboldali-populista uszítást” szolgálja;
sosem fogjuk azonban megtudni, vajon ugyanígy kétségbe vonnák-e a balos szakemberek a tanulmány módszertanának helyességét, ha az politikailag korrekt módon 130-as IQ-t mutatott volna ki a szír és az eritreai bevándorlók körében.
Csúf előítéleteink azt sejtetik, hogy egy efféle eredményt lelkesen hordozna körbe minden progresszív, szerzőjével együtt, de ez persze csupán kósza feltételezés.
Különösen figyelemreméltó azonban a nyílt társadalom tiltakozó inkvizítorainak azon kijelentése, miszerint egy ilyen tanulmányt egyszerűen nem lehet közzétenni. Ha ugyanis közzétenni nem lehet, akkor vizsgálni sem igen érdemes a témát, hisz melyik tudós feccölne hónapokat olyan kutatásba, amelyet azután gondosan el kell zárnia a fiókba, nehogy véletlenül triggereljen valakit a fekete-fehér számadatokkal.
A náci és a DDR-időkben az efféle (ön)cenzúra még felülről indult, a jelek szerint azonban a mai nyitott és szabad német jogállamban már sikerült eljutni oda, hogy a tudós társadalom egy része maga követelje a szájzárat. 80 évvel ezelőtt azért nem lehetett IQ-vizsgálatokat végezni, mert a zsidók átlaga jobb volt, mint az árja lakosságé, erre most meg azért ne lehessen, mert a németé jobb, mint a migránsé – nem túl meggyőző a fejlődés. Már csak azért sem, mert a hiszti eleve felesleges: az alacsonyabb IQ önmagában semmiféle alacsonyabbrendűséget nem jelent. Az összeurópai intelligenciaszint minden kutatás szerint alatta marad az ázsiainak, az évszázadok folyamán mégis letett ezt-azt az asztalra az öreg kontinens.
A toporzékolás helyett azonban egy valódi filantróp minimum egy dologra felfigyelhetett volna: a vizsgálatban részt vevő németországi migránsok intelligenciahányadosa nem kifejezetten magas ugyan, de meghaladja a származási országukban mért átlagos IQ-szinteket – méghozzá nagyjából 10 ponttal. Ami újabb bizonyíték arra, amit eddig is sejtettünk:
a humanista szólamok leple alatt valójában tömeges agyelszívás folyik.
Ha nem is agysebészek és részecskefizikusok azok, akik érkeznek, de kétségkívül szülőhazájuk szellemi elitjéhez tartozhatnak, így távozásukkal jó eséllyel még inkább csökken az adott harmadik világbeli országokban rendelkezésre álló szürkeállomány.
Csakhogy míg Ausztrália vagy Kanada ezt a fajta agyelszívást mindenféle ügyes pontrendszerek segítségével úgy intézi, hogy a bevándorlók növeljék új hazájuk intelligenciaszintjét, a jelek szerint Európának sikerül úgy elszipkáznia egyes fejlődő országoktól a legfelkészültebb munkavállalóikat, hogy egyszersmind (bámulatos önsorsrontással) a saját IQ-ját is csökkentse. Így a win-win helyett sajátos lose-lose helyzet áll elő: a kibocsátó és a befogadó országban egyaránt romlik az összlakosságra számított értelmi képesség. Ami egyben azt is jelenti, hogy még csak az olló sem zárul, az egyenlőtlenség sem csökken a világban – sajnálatos, hogy ezt a visszásságot pont az egyenlőségmániás baloldali progresszió nem ismeri fel. De persze kinek van ideje ilyesmikre rádöbbenni, ha Dr. Bruno Klauk wernigerodei egyetemi tanár máglyáját kell buzgón ácsolni.
Francesca Rivafinoli
A szerző további írásait IDE kattintva olvashatja
Kiemelt képünk forrása: Pixabay
