Kezdődhet a katonák beoltása

Az elérhető és engedélyezett vakcinákkal az egészségügyben és a szociális intézményekben dolgozók beoltását követően – az operatív törzs által meghatározott oltási ütemterv szerint – hamarosan megkezdődik a Magyar Honvédség (MH) és a Honvédelmi Minisztérium (HM) dolgozóinak beoltása is.

Azt mondta: az MH és a HM oltási protokollja követi a kormány oltási stratégiáját.

Ennek megfelelően elsőként az egészségügyben dolgozók kaphattak a vakcinából, köztük azok a katonák és egészségügyi alkalmazottak, akik a Honvédkórházban, a védelem-, illetve csapategészségügy területén látják el feladataikat.

A honvédelmi tárca a teljes személyi állományának biztosítja az immunizálást. Az érkező vakcinák mennyiségének függvényében készen állnak arra, hogy a MH és a HM teljes aktív szolgálatot ellátó állományát, beleértve az aktív szolgálatot teljesítő önkéntes tartalékos katonákat az országban 22 oltóponton, 95 oltóhelyen rövid idő alatt beolthassák


Hirdetés

Az oltási sorrendben azok a katonák kaphatják meg először az oltást, akik a közeljövőben kezdik meg külszolgálati vagy missziós feladataikat. Utánuk a járványügyi védekezésben részt vevő és a kiemelt honvédelmi feladatokat, illetve az ország biztonságát garantáló készenléti szolgálatokat ellátó katonák beoltása következik.

A személyi állomány további tagjainak immunizációja az operatív törzs által jóváhagyott ütemterv szerint történik a Magyar Honvédség által működtetett oltóhelyeken. Az oltás önkéntes és ingyenes, de az előzetes regisztráció szükséges – hangsúlyozta a miniszter, aki ezért is mindenkit arra kért, hogy minél előbb regisztráljanak a vakcinainfo.gov.hu oldalon.

Benkő Tibor kitért arra is, hogy a nyugállományú szervezetekkel és egyesületekkel együttműködve kiemelt figyelmet fordítanak azokra a nyugalmazott katonákra és honvédségi dolgozókra, akiknek segítségre van szükségük az informatikai eszközök használatában. Ők előzetes értesítést követően, a területileg kijelölt oltóponton kaphatják majd meg a vakcinát.

A miniszter videójában azt is elmondta, hogy bár a HM és az MH a járvány kezdetén bevezetett szigorú rendszabályokkal igyekezett mindent megtenni az állomány egészségének megóvásáért, több mint 4 ezren megfertőződtek. 97 százalékuk meggyógyult, de három munkatárs – egy önkéntes tartalékos katona és két honvédelmi alkalmazott – elhunyt a koronavírus-fertőzés következtében.

 

(MTI)

Kiemelt képünk forrása: Facebook/Honvédelmi Minisztérium

'Fel a tetejéhez' gomb