„Ha a miniszteretek Ukrajnába jön, nagy vérontásra készüljetek, magyar vér fog folyni”

„Mi, ukrajnai hazafiak közöljük veletek, hogy amennyiben külügyminiszteretek, Szijjártó Péter Ukrajnába utazik, cselekedni fogunk. Elfáradtunk azt szemlélni, ahogyan Magyarország megpróbálja elvenni a területünket. Cselekedni fogunk. Szélsőségesen keményen. Ha a miniszteretek Ukrajnába jön, nagy vérontásra készüljetek, magyar vér fog folyni” – áll az ukrán nyelvű levélben.

A fenyegető levélről szóló értesülést a kijevi nagykövetség az MTI-nek megerősítette, és közölte, hogy az ügyben feljelentést tett. (MTI)

 

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Kijevbe indulása előtt Facebook-oldalán reagált az eseményekre:


Hirdetés

„Nyilvánvalóan nem hagyhatjuk, hogy ilyen szélsőséges alakok határozzák meg azokat a törekvéseinket, amelyek a határon túli magyarok érdekét, és az ukrán-magyar kétoldalú kapcsolatok javítását irányozzák elő. Úgyhogy remélem, hogy az ukrán hatóságok teszik majd a dolgukat és megvédik a Kárpátalján élő magyarságot, és érvényt szereznek a jogállamiságnak, és érvényt szereznek a biztonsági követelményeknek” – mondta az üzenetben a külügyminiszter. 

FRISSÍTVE – Szijjártó Kijevben: Értelmetlen mindenféle szeparatizmussal kapcsolatos vád

 

Szijjártó: Kárpátalján is legyen állandó EBESZ-misszió

 

Brenzovics László az ukrán halállistán

 

FRISSÍTVE – Ukrajnában hazaárulásnak számít a magyar himnusz eléneklése

 

FRISSÍTVE – „Kárpátalján polgárháborús helyzetet alakított ki az ukrán hatalom”– tiltakoznak a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselői

Kiemelt képünkön: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter sajtótájékoztatót tart Kijevben 2020. június 25-én. MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko

 

 

'Fel a tetejéhez' gomb