Hamarosan végéhez ér az egészségügyi dolgozók kampányszerű oltása

Az országos tisztifőorvos szólt arról is, hogy folytatódik a szociális intézményekben élők oltása. Mint mondta, 1600 idősotthon és további 300 bentlakásos intézmény van Magyarországon, és eddig nyolcvan ilyen típusú ellátóhelyre jutottak el. – A héten érkezett vakcinaszállítmányokból az ott lakók és dolgozók oltását szeretnék megkezdeni. Négy intézményben már a második dózis beadására fog sor kerülni – tette hozzá.

Az oltási terv következő állomása az idősek beoltása lesz, mivel ők a fertőzés szempontjából a magas kockázatúak közé tartoznak életkoruk és krónikus betegségeik miatt.

Müller Cecília elmondta, eddig 165 ezer ember oltására elegendő vakcinamennyiséget kapott Magyarország az öt Pfizer- és egy Moderna-szállítmányból. Eddig 149 676 ember kapott oltást, közülük 12 639-nek már a második dózist is beadták. Közölte: a héten újabb szállítmányok érkeztek, a Pfizertől 36 270 ember, míg a vasárnap várható Moderna készítményéből 9 ezer ember oltására elegendő vakcina érkezik.

Az országos tisztfőorvos elmondta azt is, Magyarországon a járványügyi adatok az utóbbi két hétben kedvezően alakultak, de a fenyegetettség még nem múlt el. A pandémia még mindig zajlik a világban, mivel a védőoltások beadása lassan halad előre. Kiemelte, a kormány arra törekszik, hogy minél több oltóanyagot beszerezzen, mert egyértelmű, hogy csak a tömeges oltások megkezdésével tudunk a járványhelyzeten nagymértékben javítani.


Hirdetés

– Az eddig beoltottak száma rendkívül alacsony ahhoz, hogy bármilyen óvintézkedésen enyhíteni lehessen

– hívta fel a figyelmet. Magyarországon a járvány kezdete óta 12 113-an haltak bele a fertőzés szövődményébe, és az elhunytak négy százalékánál semmilyen kimutatható alapbetegséget nem találtak.

A szakember kitért arra is, hogy a különböző vírusmutánsok bizonytalanná teszik a járványhelyzetet. Beszámolók szerint – mondta – a vírus angol mutációjára hatékonyak a védőoltások, de a brazil és az afrikai variánsról ilyen adatok nem állnak rendelkezésre. Hozzátette: a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) laboratóriuma minden mintán vizsgálja a vírus örökítőanyagának (RNS) sorrendjét is, hiszen ez mutatja a vírus változását. – Ezek a vizsgálatok fontosak járványügyi, vakcinafejlesztési és kutatási szempontból egyaránt – mondta.

Müller Cecília beszámolt arról is, hogy a szennyvízekből vett minták alapján stagnál vagy csökken a kimutatható vírusszám. Csökkenést figyeltek meg Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsett, Székesfehérváron, Szolnokon és Tatabányán.

– A maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt hétfőn 153-szor intézkedtek a rendőrök – mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese. Kiss Róbert alezredes közölte: 127 emberrel szemben azért volt szükség rendőri fellépésre, mert tízezer lakosúnál nagyobb településeken megszegte a maszkviselésre vonatkozó önkormányzati rendeletet. Közülük 40 embert figyelmeztettek, 36-an kaptak helyszíni bírságot, 51-et feljelentettek. Szabálytalan maszkviselés miatt tömegközlekedési eszközökön és várakozóhelyein hét, üzletekben, bevásárlóközpontok területén 19 ember ellen intézkedtek hétfőn.

MTI

(Kiemelt képünkön: Egy egészségügyi dolgozó megkapja a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcináját a nyíregyházi Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Jósa András Oktatókórházba 2021. január 24-én. Fotó: MTI/Balázs Attila)

'Fel a tetejéhez' gomb