Pályázat alkotók, könyv- és folyóirat-kiadók támogatására

Az MMA közleménye szerint a koronavírus-világjárvány kulturális, művészeti szférát érintő hatásának enyhítésére – kormányhatározat alapján – hirdetnek nyílt pályázatot természetes személyek részére művészeti tevékenységük támogatására. A pályázatra – amelynek kódja MMA-21-MH750 – 750 millió forintos keretösszeg áll rendelkezésre.

A pályázók 100 ezer és 500 ezer forint közötti, vissza nem térítendő, utófinanszírozott támogatásban részesülhetnek.

Az MMA szintén nyílt pályázatot hirdet kulturális, művészeti területen működő, könyv- és folyóirat-kiadói tevékenységet folytató gazdálkodó szervezetek támogatására. Erre a pályázatra – amelynek kódja MMA-21-KF500 – összesen 500 millió forint áll rendelkezésre.

Az elnyerhető támogatás összege 10 millió forinttól 30 millió forintig terjed. A támogatás folyósítása a támogatói okirat hatályba lépését követő 15 napon belül, előfinanszírozás formájában történik. A támogatási igény az MMA pályázati rendszerén keresztül (http://tamogatas.mma.hu/Login) 2021. január 25. és 2021. február 23. között nyújtható be.


Hirdetés

Mindkét pályázat részletes tudnivalói megismerhetők az MMA hivatalos honlapjáról. A pályázatokkal kapcsolatban további információk a tamogatas@mma.hu e-mail-címen kérhetők.

 

(MTI)

Kiemelt képünk forrása: Pixabay.com

'Fel a tetejéhez' gomb