Szlávik: az engedélyezett védőoltások hatékonyak és biztonságosak

Szlávik János hangsúlyozta, bár elképzelhető, hogy a hatékonyság és az oltási reakciók szempontjából van különbség a védőoltások között, de abban nincs, hogy valamennyi törzskönyvezett vakcina megakadályozza azt, hogy a beoltott súlyos állapotba kerüljön, intenzív osztályra jusson és meghaljon.

Emlékeztetett: a járvány első hulláma idején a jelenleginél sokkal több ember szerette volna beoltatni magát a koronavírus ellen, az esetek nyári csökkenésével azonban ez az arány is alacsonyabb lett. Hozzátette: emellett ősszel elindult egy oltásellenes hangulat, de ahogy megjelent az első hatékony oltóanyag Magyarországon – amelynek láthatóan nincsenek súlyos szövődményei – az oltakozási kedv ismét emelkedni kezdett.

„A legújabb számítások szerint már 30 százalék felett van azoknak az aránya Magyarországon, akik mindenképpen beoltatnák magukat a koronavírus ellen”

– ismertette a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa.


Hirdetés

Szlávik János hangsúlyozta, Magyarországon eddig is sokféle védőoltást használtak, a gyermekeket több mint 20 vakcinával oltják be, de utazásokhoz kötötten vagy prevenciós céllal – például a méhnyakrák vagy az agyvelőgyulladás esetében – is adnak be védőoltásokat.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a koronavírus elleni vakcináknál is végigmentek a kutatók ugyanazokon a fázisokon, amelyeket a korábbi védőoltásoknál is alkalmaztak, csak sokkal gyorsabban, sokkal több emberen tudták rövid idő alatt kipróbálni, mert óriási összegeket fordítottak a kutatásokra.

A főorvos úgy fogalmazott: az nem várható el, hogy teljesen eltüntessék a betegséget, mint a feketehimlő esetében, mert a koronavírus szinte biztosan velünk marad. De a védőoltásokkal – amelyek összetételén elképzelhető, hogy a mutációk miatt később majd változtatni kell – a betegség nem fog már milliók halálát okozó járvánnyá válni.

Szlávik János kitért az orosz Szputnyik V vakcinára, amely egy harmadik generációs korszerű oltóanyagon alapul.

„Ez az a technika, amit a brit AstraZeneca gyártásánál is alkalmaznak, és egy ártalmatlan adenovírussal váltják ki az ellenanyag termelést. Ezt a technikát az ebolánál már évekkel ezelőtt alkalmazták”

– tette hozzá a főorvos.

Kiemelte, a védőoltások hosszabb védettséget adnak, mint a betegség, hiszen sok koronavíruson átesett ember szervezetében nincs a védettséghez elegendő ellenanyag, így akár újra is fertőződhet. A védőoltásokkal azonban olyan mennyiségű antitest jön létre, amely legalább 6-8 hónapig biztosan megvédi a beoltottakat. Megjegyezte, azért csak ennyi időt tudnak garantálni a szakemberek, mert ennél több idő nem telt még el az első védőoltások beadása óta.

Szlávik János kijelentette, a nyájimmunitás a lakosság 50-60 százalékának beoltásával érhető el. Azonban a járványveszély megszűnte után is maradhatnak koronavírusos esetek, viszont nem betegszenek meg és kerülnek kórházba tömegek.

(MTI)

 

Internetes tájékoztató kampányt indít az oltásról a magyar kormány

Még mindig indokoltak a korlátozó intézkedések

Orbán: minél több vakcinának kell lennie Magyarországon

'Fel a tetejéhez' gomb