A kormány kénytelen saját vakcinabeszerzési forrásokat szerezni

Gulyás Gergely közölte, a kabinet mindenkivel tárgyal, ahol esélyt lát a beszerzésre, így Kínával és Oroszországgal is. Hangsúlyozta: csak olyan oltóanyagot kívánnak beszerezni, amellyel már több millió embert beoltottak, és amelyet a magyar hatóságok biztonságosnak és hatékonynak ítélnek.
A miniszter bírálta az Európai Gyógyszerügynökséget is a lassúsága miatt. Elmondta:

a magyar hatóságok már engedélyezték az AstraZeneca által fejlesztett oltóanyagot, így ha ezt az európai hatóság is megtenné, elkezdődhetne az oltás azzal.

Hozzátette: múlt héten az orosz vakcina is ideiglenes engedélyt kapott Magyarországon. Hozzátette: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter emiatt csütörtökön Moszkvába utazik. Az unióba érkezett vakcinamennyiség egyértelműen kevés – jelentette ki -, eközben Európán kívül, például Izraelben, az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban vagy az arab világban már tömegesen oltanak.

Gulyás Gergely szólt arról is, hogy amíg a megbetegedések száma jelentősen nem csökken, nincs lehetőség a korlátozó intézkedések érdemi lazítására. Közölte még, hogy az unió jelentős részén és a szomszédos országokban már a vírus terjedésének harmadik hulláma kezdődött meg, Magyarországon azonban csökken a fertőzés terjedése és a halálozások száma a járványügyi intézkedéseknek köszönhetően. A gazdasági helyzetről elmondta:


Hirdetés

nehéz év volt a tavalyi, de a kormány megfelel annak az ígéretének, hogy amennyi munkahely megszűnik a járvány miatt, annyi újat hoznak létre.

– A kormány és a baloldal válságkezelése közötti különbséget mutatja, hogy a kormány megkezdi a 13. havi nyugdíj visszaépítését, a fizetések emelkednek, a családtámogatási rendszert bővítik, lakásfelújítási programot hoztak létre – sorolta. Hozzátette: a járvány miatt sok cégnél hozzájárultak a bérek kifizetéséhez, elengedték a járulékokat. Gulyás Gergely hangsúlyozta: mivel hatékony egészségügyi alapellátás nélkül nincs jó színvonalú egészségügyi ellátás, és a háziorvosi praxisok működése, eredményessége nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az egészségügyi rendszer jól működjön, a kormány úgy döntött, hogy a béremelésből a háziorvosok is részesülnek.

A miniszter kiemelte: a háziorvosok komoly szerepet vállaltak a koronavírus-járvány elleni küzdelemben, ezért megérdemlik, hogy elismerjék a munkájukat, fontos, hogy a magyar egészségügy szilárd alapokon álljon. Kifejtette: aki szoros praxisközösséget vállal, az teljes egészében megkapja a béremelést, ha lazább formát választ, akkor is megkapja az orvosi bértábla szerinti különbözet 80 százalékát, ha pedig egyáltalán nem vesz részt praxisközösségben, akkor a különbözet 30 százalékával emelik a fizetését. Ugyanez vonatozik az állami ellátásban résztvevő fogorvosokra is – tette hozzá.

Kérdésre beszámolt arról: minden olyan várossal tárgyalnának, amelyek úgy gondolják, „hogy nem Brüsszelből, hanem Budapestről szeretnének segítséget kapni”, ellenzéki és kormánypárti városokkal egyaránt. Megjegyezte: a települések egy része az iparűzésiadó-bevétele 10 százalékát veszítette el. Arról is szólt: megkérdezik az oltási tervben sorra kerülőket, melyik rendelkezésre álló vakcinával kívánják beoltatni magukat. Ha az adott készítmény nem áll rendelkezésre, az igénylőnek várakoznia kell a beszerzéséig. Kijelentette:

felelőtlenség, ha valaki rémhírt terjeszt olyan vakcinával szemben, amely emberi életeket menthetne meg.

A miniszter álhírnek minősítette, hogy fel nem használat vakcinákat öntenének ki. Ilyen sehol nem fordulhatott elő az egészségügyi tárca álláspontja szerint, ennek súlyos következményei lennének – mondta. – Hivatali visszaélés bűntettének minősül, ha egy orvos az oltási sorrendet figyelmen kívül hagyja – válaszolt egy másik kérdésre. – A járványügyi intézkedések fenntartását a jövő héten tárgyalja a kormány, az ingyenes parkolás fenntartása mellett szól, hogy az csökkenti a zsúfoltságot a tömegközlekedési eszközökön – fogalmazott.

MTI

(Kiemelt képünkön: Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter éves meghallgatásán az Országgyűlés igazságügyi bizottságának ülésén az Országház Delegációs termében 2020. december 1-jén. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

'Fel a tetejéhez' gomb