Érkezik az újabb vakcinacsomag

Galgóczi Ágnes hangsúlyozta, lényeges különbség nincs a két vakcina között, ezek felhasználásával folytatódik az egészségügyi dolgozók, az idősotthonok lakóinak, illetve dolgozóinak beoltása.

Közben zajlik a felkészülés a védekezésben közvetlenül részt vevő rendvédelmi dolgozók oltására – tette hozzá az osztályvezető.

Tájékoztatása szerint a korábban érkezett, 79 ezer ember beoltására elegendő oltóanyag-szállítmányt majdnem teljesen felhasználták, december 26-ika óta 71 ezer oltást adtak be, ebből 6642-en idősotthon lakójaként, vagy dolgozójaként kapták meg a vakcinát.

A tapasztalatok alapján az oltások eddig komolyabb oltási reakciók nélkül zajlottak le – mutatott rá, egyúttal arra kérte az egészségügyi dolgozókat, éljenek a védőoltás lehetőségével.


Hirdetés

Galgóczi Ágnes kérdésre válaszolva kitért rá, hogy a tömeges oltás megkezdése az érkező oltóanyagmennyiségtől függ. A Pfizer vakcinájából – a gyártó ígérete szerint – hetente, a Modernáéból kéthetente érkezik szállítmány Magyarországra.

Az osztályvezető arra buzdított, hogy mindenki jelezze az oltás iránti igényét. Közölte: a regisztrációra azért van szükség, mert az védőoltás önkéntes, s a kapott információk alapján tudják felvenni a kapcsolatot azokkal, akik élni kívánnak a lehetőséggel.   

A szakember a járványügyi adatokat ismertetve elmondta: az elmúlt 24 órában 1419 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki a

koronavírus-fertőzést, ezzel 343 656-ra emelkedett az azonosított fertőzöttek száma. Meghalt 77 többségében idős, krónikus beteg, velük együtt már 10 725-en hunytak el a betegséggel összefüggésben. Hozzáfűzte, kórházban 5065 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 307-en szorulnak gépi lélegeztetésre.

    A járványügyi adatok folyamatosan javulnak, azonban annak érdekében, hogy fenntartsuk a kedvező tendenciát, nagyon fontos a járványügyi intézkedések, higiéniai szabályok betartása – hangsúlyozta Galgóczi Ágnes.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője látható. Forrás: Koronavirus.gov.hu

'Fel a tetejéhez' gomb