Jezsuita pap mond beszédet Biden beiktatásán

O’Donovan az NCR-nek nyilatkozva erősítette meg, hogy Biden személyesen kérte fel, hogy tartson beszédet a január 20-án esedékes beiktatásán. Biden az Egyesült Államok történetének második katolikus vallású elnöke lesz John F. Kennedy után.

O’Donovan a Biden család régi barátja. 2015-ben ő vezette Biden idősebb fia, a 46 évesen agydaganatban elhunyt Beau gyászszertartását.

Biden értesülések szerint több jezsuitával is szoros kapcsolatot ápol. Az NCR úgy tudja, hogy alelnöksége idején alkalmanként részt vett a georgetowni Szentháromság templomban tartott miséken. 1992-ben pedig, amikor Biden másik fia, Hunter végzős volt a georgetowni jezsuita egyetemen, O’Donovan meghívta az akkori delaware-i szenátort, hogy tartson előadást hitéről, illetve a közéletben betöltött szerepéről.

 


Hirdetés

(MTI)

Kiemelt képünkön Joe Biden, a Demokrata Párt elnökjelöltje, volt amerikai alelnök támogatóihoz beszél egy kampányrendezvényen, Phoenix-ben 2020. október 8-án. MTI/AP/Carolyn Kaster

 

'Fel a tetejéhez' gomb