Új püspököket iktat be a református egyház

Az egyház közleménye szerint a november 5-én megválasztott Balog Zoltán püspököt és Veres Sándor főgondnokot január 25-én, a november 18-án megválasztott Pásztor Dániel püspököt és Molnár Pál főgondnokot pedig január 9-én iktatják be hivatalába.

Az új tisztségviselők a következő hat évben irányítják majd egyházkerületüket. A koronavírus-járvány miatt a püspökszentelő, ünnepi istentiszteleteket tavasszal tartják meg, az új országos zsinat pedig előreláthatólag február közepén alakul meg.

Ismertették: a református egyház törvényeinek értelmében az egyházkerületi közgyűlésekig tartó, átmeneti időszakban a korábbi testületek és tisztségviselők, mint ügyvivők irányítják a kerületi hivatalokat.

A Dunántúli és a Tiszántúli egyházkerületben a korábbi püspökök, Steinbach József és Fekete Károly folytatják szolgálatukat – olvasható a közleményben.


Hirdetés

 

(MTI)

Kiemelt képünkön Balog Zoltán miniszterelnöki biztos beszédet mond a tordai unitárius templom felújítása alkalmából tartott hálaadó istentiszteleten 2019. december 8-án. MTI/Kiss Gábor

 

'Fel a tetejéhez' gomb