Év: 2020
- Vélemény
Olteán Csongor a Vasárnapnak: Az erdélyi magyar fiataloknak igenis van jövőképük
– A MIÉRT nagy célokkal indult neki a romániai önkormányzati választásoknak, és az eredmények azt mutatják: reálisak voltak az elvárásaik…
- (H)arctér
Újabb települések kapnak támogatást a Magyar falu programban
Gyopáros Alpár elmondta, a kisléptékű helyi fejlesztések támogatása alprogramban idén huszonkét pályázatot hirdetett meg a kormány. A korábbi tizennégy mellett…
- Családháló
Büntetés kontra pozitív fegyelmezés
Hogy hogyan viselkedünk a szüleinkkel szemben, az több dologtól is függ; neveltetéstől, iskolázottságtól, vallásosságtól – és még sorolhatnám. Nincs két…
- (H)arctér
Új szintre emelkedik a járvány elleni védekezés
A miniszterelnök elmondta: a járvány kezdete óta Magyarországon 109 ezren, Európában 8 milliónyian betegedtek meg, és tapasztalataik szerint a járvány…
- (H)arctér
Ausztriában „megnyesték a politikai iszlám gyökereit”
A műveletek mintegy 70 gyanúsítottat érintettek, több száz rendőr hatvan lakást, házat, üzletet és egyesületi helyiséget kutatott át Ausztria négy…
- (H)arctér
Csökkent az elhunytak, nőtt a fertőzöttek száma
A kormányzati portálon azt írták: 114 778-ra nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 2493-ra emelkedett, 26 161-en már…
- Vélemény
És az megvan, amikor Biden összeadott két homoszexuális férfit?!
Amint azt mostanra bizonyára mindenki, még a remete magányban élő észak-grönlandi eszkimó is tudja, Joe Biden megnyerte a közel egy…
- Vélemény
Jártam hittanra, szerencsére más volt a hitoktatóm…
A Mindenki Magyarországa Mozgalom nagy karimás kalapban észt (pontosabban szellemi vészt) osztó hitoktató üdvöskéje vélhetően egy új vallás új tanait…
- Vélemény
Mese a nőről, akinek mindenhez van joga
35-40 évesen végre rájöttem, hogy kevés, ami most van, szeretnék valami tartalmat az életembe. Nőként mi is lehet az: egy…
- (H)arctér
Soltész Miklós: A pusztításra adható válaszunk, hogy őrizzük az értékeinket
Soltész Miklós a kormánytámogatással megújult a római katolikus templomban úgy fogalmazott: „A pusztításra elődeink értékeinek megőrzése a válasz.” Az államtitkár…