Év: 2020
- (H)arctér
Alaptörvény – stop a liberális szellemi terrornak
Szánthó Miklós szerint „a sunyi, erőszakos és alattomos liberális szellemi terror” a legalapvetőbb fogalmak jelentését is relativizálja. „Szóval olyan korban…
- (H)arctér
Orbán: A szigorítások nélkül talán „be is szakadt volna a födém”
A kormányfő azt mondta, jó ütemben, kellő pontossággal hozták meg a koronavírus-járvány miatt szükséges szigorító intézkedéseket, és így 99 százalék…
- (H)arctér
A lengyel kormány tiltakozik az uniós támogatás jogállamisághoz kötése ellen
Mateusz Morawiecki a Facebookon közzétett bejegyzésében elfogadhatatlannak nevezte a „tetszőleges, politikai jellegű kritériumokon alapuló önkényes mechanizmusokat”. Azzal érvelt, hogy az…
- (H)arctér
Novák: a kormány védeni szeretné a magyar családokat az alaptörvény módosításával
Novák Katalin azt mondta: azért kell olyan „evidenciákat”, mint például hogy az anya nő, az apa férfi, a házasság egy…
- (H)arctér
Ez igen: Varga Mihály előre megmondta, mi lesz a magyar-izlandi meccs vége
Varga Mihályt nem elsősorban a labdarúgással kapcsolatban szoktuk emlegetni. A pénzügyminiszter a gazdasági mentőcsomag részleteivel, a koronavírus-járvány okozta gazdasági kihívásra…
-
Helyreigazítás
November 8-án közzétett cikkünkben (Jártam hittanra, szerencsére más volt a hitoktatóm) az alábbi szakaszban „Perintfalvi Rita a lengyelországi események után…
- (H)arctér
Megvaaaan! Megvertük Izlandot, ott vagyunk az EB-n!!!
A koronavírus-járványra tekintettel üres lelátók előtt rendezik az Európa-bajnokság pótselejtezőinek második körében a Magyarország-Izland találkozót a Puskás Ferenc Stadionban. Ennek…
- Vélemény
A jövő értelmisége: szétvertek néhány szobát a kollégiumban
Nos, a Budapesti Műszaki Egyetem néhány hallgatója a falaknak is nekiesett a Schönherz Kollégiumban, miután Orbán bejelentette a kollégiumok bezárását.…
- (H)arctér
Állami fenntartásból egyháziba: nőtt a keresztény felekezetek szerepvállalása
Három év alatt 27 olyan szociális intézmény került egyházi fenntartásba, amely korábban a központi kormányzat fenntartása alá tartozott – derül…
- Pengető
Elkészült Pintér Béla új lemeze!
„Hála Istennek elkészültünk az új lemezzel, de a jelenlegi helyzetben sajnos el kell halasztanunk annak kiadását” – adta hírül az…