Év: 2020
- Egyéb
A halhatatlan író, aki színdarabjaival egyszerűen ujja köré csavarta közönségét
Molnár Ferenc, hazánk egyik legismertebb színházi szerzője 1878. január 12-én született. Az író megújította színdarabok műfaját és vígjátékai a szórakoztatás…
- Keresztényüldözés
Felháborodást keltett Kuvaitban egy teológiai központ megnyitása
Számos kuvaiti közszereplő és értelmiségi nyilvánította ki tiltakozását az öböl-menti országban létesített keresztény kollégium ellen. A tiltakozók az intézmény engedélyének…
- Kultúra
Légtüneménytan – Szimon Horolszkij 2
Az énekesről szinte semmilyen személyes adat nem lelhető fel, úgy tűnik, hogy csak az általa előadott dalokban él, mint a…
- Pengető
A zene és hit találkozott az életemben – a Crux szólógitárosa a Vasárnapnak
– Minek köszönhetőek a közelmúltban történt személyi változások a Cruxban? – Marosi Péter, aki egyébként sok dalunk szerzője, az egyik…
- (H)arctér
Ukrán elnök: Visszahozom az összes elhunytat a hozzátartozóiknak és barátaiknak
A hivatalos internetes honlapokon és több ukrán televízió által is közvetített beszédében az államfő részletesen beszámolt arról, mit tett ő…
- Kultúra
A 2. magyar hadsereg pusztulása
A vesztes első világháborút követően, Magyarország revíziós politikáját több mint húsz év után sikerek követték. A német és olasz szövetséggel…
- (H)arctér
Dömötör Csaba: a környezetvédelem közös ügy, amely a napi pártpolitikai csaták felett áll
Dömötör Csaba hangsúlyozta, azt szeretnék elérni, hogy Európa képes legyen megvédeni magát a migrációs válságban és megerősíteni a gazdaságát. Jó…
- (H)arctér
Trump: Nem fordulhat elő még egyszer Iránban, hogy tömegesen megöljenek békés tüntetőket
A tüntetők bírálták az ország legfőbb méltóságait, és szemére vetették vezetésének, hogy napokig tagadta az ukrán repülőgép szerda hajnali lelövését.…
- (H)arctér
Tíz halálos áldozata van az Amerikában tomboló ítéletidőnek
A viharok péntek este kezdődtek hurrikán erősségű széllökésekkel, golflabda nagyságú jégdarabok és 5-13 centiméternyi hó lehullásával az országos meteorológiai szolgálat…
- Szabadidő
Az élet elhivatott szerelmese – Példaképünk: Csomóné Lindmayer Katalin
– Honnan fakad benned az élet, a születés iránti elkötelezett, szolgáló szeretet? – Négygyerekes családból érkezem, ahol én vagyok az…