Év: 2020
- Kultúra
Koncertek és fesztiválok, amiket a legjobban várunk 2020-ban
Január 16. Maisky koncert Január 16-án a Müpában Beethoven C-dúr hármasversenye és Mahler I. szimfóniája csendül fel, a koncertet pedig…
- Szabadidő
Három aranyérmet szereztek a magyar evezősök az ergométeres Eb-n
Az ifjúsági nők mezőnyben klubja, az Arrabona EK színeiben induló Siska Bettina 2000 és 500 méteren is elsőként végzett. A…
- (H)arctér
Nemet mondott az Európai Bizottság az emberi embriók védelmére, kétmillió ember véleményére
A kezdeményezők azért fordultak az Európai Unió Bíróságához, mert egyértelmű volt, hogy a Bizottság közleménye, mely vitatható pontokat tartalmazott, nem…
- (H)arctér
Ferenc pápa: a keresztség mintegy „igazságot szolgáltat”
Az egyházfő kijelentette: a keresztség mintegy „igazságot szolgáltat” a gyerekeknek, mivel a szülők ezzel a szentséggel kincset adnak át nekik.…
- (H)arctér
Sokféle családtámogatást kaphatnak az élettársak is
A szakértő tájékoztatása felhívta a figyelmet arra, ha a pár időközben összeházasodik, akkor jogosulttá válik arra, hogy a később születendő…
- Kultúra
Don: Az utolsó pillanatfelvétel
Az utolsó pillanatfelvétel Halott csönd kószál a sírok között, Szél markol havat a keresztek között, Jég csendül a rohamsisak peremén,…
- Keresztényüldözés
Így hódítanak „a srácok” Kenyában
Az al-Shabaab (magyarul: Mudzsahedin Ifjúsági Mozgalom, vagyis „a srácok”) még azért jött létre, hogy a káoszba fulladt szomáliai helyzetből ők…
- Vélemény Plusz
A nyílt társadalom harca a közösségi társadalom ellen: államférfi vagy felépített politikai celeb
A nyílt társadalom hívei attól is ódzkodnak, hogy erős és karakteres államférfiak álljanak az ország élén, a liberálisok a politikai…
- (H)arctér
Véget kell vetni a „börtönbiznisznek”!
Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője budapesti sajtótájékoztatóján kijelentette: a kormánypártok egyetértenek az Orbán Viktor kormányfő múlt csütörtöki évkezdő sajtótájékoztatóján elmondottakkal,…
- (H)arctér
Indul az erős magyar közösségek éve tematikus programsorozat
Tájékoztatásuk szerint 2020-ban elindul az erős magyar közösségek éve tematikus programsorozat. A program célja, hogy bemutassa a magyar nemzet elmúlt…