Év: 2020
- (H)arctér
Katolikus püspökök: megdöbbentő, hogy Magyarországon keresztényeket bélyegeznek meg hitük miatt
Niedermüller Péter (DK) VII. kerületi polgármester közelmúltban elhangzott nyilatkozatára reagálva azt írták: „szomorúan és megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy 2020-ban Európában,…
- Vélemény
Így válik természetellenes ideológiává a természet iránti aggodalom
A klímaváltozás az emberiség jövőjét legjelentősebben befolyásoló folyamatok egyike. Élhető bolygó, tiszta levegő, jó környezet, kedvező éghajlat – ezek megőrzése…
- Pengető
Lauren Daigle a menny felé csábít füstösen édes hangjával
Lauren Ashley Daigle, az amerikai kortárs keresztény könnyűzene feltűnt csillaga 2015-ben debütált a How Can It Be című nagylemezével, amely…
- (H)arctér
Fürjes: a kormány hatmilliárd forintot ígért Tarlósnak a Lánchíd felújítására, és ezt tartja
A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén úgy döntött: áttekinti a Lánchíd rekonstrukciójára vonatkozó terveket és a közbeszerzési kiírás feltételeit a főváros…
- (H)arctér
Megerősítették a határ fizikai védelmét Röszkén
A határ fokozott védelme A határátkelőhely korábban a gyalogosforgalom által használt kapuját drótkerítéssel és négy sor pengésdróttal zárták le. Szintén…
- (H)arctér
Koronavírus: a szakértő szerint félelemkeltés zajlik
Mi is az a koronavírus? A koronavírus nem ismeretlen a tudomány számára, azt a hatvanas években felfedezett víruscsalád alfajaként diagnosztizáltak.…
- (H)arctér
Magyar Nemzet: Lendületben az erdőtelepítések
Hozzáteszik, hogy az agrártárca várakozásai szerint a növekvő támogatásoknak köszönhetően ez évtől új lendületet kap a folyamat, a magángazdálkodók mellett…
- (H)arctér
Eljárás indult a Röszkén elfogott migránsok ellen
Szabó Szilvia felidézte, migránsok egy nagyobb csoportja kedden fél hat körül a röszkei közúti határátkelőhely két oldalán, csaknem egy időben…
- (H)arctér
Varga Mihály: történelmi szintre javult Magyarország megítélése
A pénzügyminiszter kiemelte: a visszavásárlással párhuzamosan az országkockázati mutató 12 éve nem látott szintre, 47 bázispontra javult, ami azt jelzi,…
