Év: 2020
- (H)arctér
Felmentettek a gyilkosság vádja alól három, eutanáziát végrehajtó orvost Belgiumban
Az esküdtszék 8 órás tanácskozást követően, azt az ítéletet hozta, hogy az orvosok tiszteletben tartották az eutanáziára vonatkozó belga törvényeket,…
- (H)arctér
„Nem akarunk rasszista polgármestert!”
A tiltakozók, akik teljesen megtöltötték az Erzsébet körutat a városháza előtti területen, az ellenzéki politikus azon kijelentése ellen tiltakoztak, amelyben…
- (H)arctér
FRISSÍTVE Orbán: a „Soros-hálózat” szervezi a migrációt a Balkánon
„Soros-hálózat” migrációs tanácsadása Úgy fogalmazott: a Soros által finanszírozott szervezetek gyakorlatilag „migrációs tanácsadást” folytatnak. Soros György politikai befolyást akar szerezni,…
- (H)arctér
Magyar Nemzet – Márciusban indul az első emeletes vonat
A lap birtokába került információk szerint változik a Stadler által gyártott tizenegy KISS-motorvonat szállítási ütemezése. A korábbi februári határidő helyett…
- Pengető
Az eucharisztiában létrejön a tökéletes dicsőítés – Jézus miatt
Szent Ágoston szerint „aki énekel, kétszeresen imádkozik”. Az eredeti latin így fogalmaz: „qui bene cantat bis orat”, azaz aki jól…
- (H)arctér
Jogvédők szerint továbbra is toboroznak gyerekeket a kolumbiai fegyveres csoportok
A dokumentum szerint 1985 és 2019 között több mint 7400 gyereket soroztak be a dél-amerikai ország milíciái. A fegyveres konfliktusban…
- Kultúra
A kereszténység nem csak a gúny tárgya lehet a filmekben
A világ több országában, így nálunk is mély felháborodást keltett a Netflix által sugárzott Krisztus első megkísértése című brazil film.…
- Szabadidő
Nem példa nélküli a dusnoki baba esete
A sajtó a dusnoki baba történetétől hangos, akinek szülei egy olyan csoportosulás „hívei”, amely vallja: ha anyakönyveztetik az újszülöttet, az…
- Családháló
Családban jól élni sokféleképpen lehet
A polgári kultúrkör kialakulásával egyre megszaporodtak a válások. Az 1800-as évek végén rájöttek, hogy a problémák a kibeszéletlenségből fakadnak. Hétköznapi…
- (H)arctér
Greta Thunberg hivatalosan kérte nevének levédetését
Greta Thunberg, a közismert klímaaktivista bejelentette, kérvényezte saját nevének és az általa 2018-ban alapított Fridays For Future (Péntekek a jövőért)…