Év: 2020
- Kultúra
Az 1938-as eucharisztikus kongresszust idézi fel az M5 csatorna új sorozata
Csete Beáta kiemelt szerkesztő-műsorvezető az MTI-nek elmondta: a sorozat címe idézet a ’38-as kongresszus himnuszából, amely az első riportalany, Farkas…
- Kultúra
Különleges előadás a Nemzeti Színházban
Az előadás az Art-ravaló elnevezésű, hátrányos helyzetű fiatalokat segítő szociális-művészeti és pályaorientációs projekt fontos állomása – olvasható a szervezők MTI-hez…
- Kultúra
Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepének jelentősége
Ezen a napon mutatták be Jézust szülei a jeruzsálemi templomban, ahogyan a hagyomány is megkövetelte. A szülők galamb és gerlice…
- (H)arctér
Február 3-án Iowában hivatalosan megkezdődik az amerikai elnökválasztás
Iowára egész évben alig figyelnek az amerikaiak. De minden négy évben egyszer mindenki, kivált a politika világának szereplői, Iowára szegezi…
- (H)arctér
Kína területén kívül is van halálos áldozata a koronavírusnak
A tárcavezető szerint a férfi és a szintén megbetegedett 38 éves élettársa január 21-én érkezett Hongkongból a Fülöp-szigetekre. A férfi…
- Vélemény
Hont András szemüvege
A Niedermüller Péter megjegyzése miatt tartott csütörtöki tüntetésen váratlanul levették Hont András szemüvegét az arcáról kézzel. Az ügy különös pikantériája…
- (H)arctér
A gyermek kincs, szülessen bárhol is a Kárpát-medencében!
– A Magyar Kormány Családvédelmi Akciótervének van hatása a határon túli magyarságra? Többen érkeznek az anyaországba a kedvezőbb családtámogatási rendszer…
- Kultúra
Azok az elfeledett gyermekvonatok
Az első világháború után Magyarország súlyos élelmiszer és áruhiányban szenvedett, ami természetesen a lakosságot érintette leginkább. Az egyre súlyosbodó állapotok…
- (H)arctér
Sok vita várható az EU új költségvetésének elfogadásáig
A kormányfő kiemelte: az elmúlt években az európai gazdaságpolitikát Brüsszelben elrontották, és ennek hamarosan látni fogjuk a nyilvánvaló következményeit. Már…
- (H)arctér
Szerencsére vaklárma volt – nem hozta be a koronavírust Budapestre a Kínából érkezett férfi
Szlávik János közölte, hogy a fiatalember nem mutatja a betegség egyetlen tünetét sem, nem lázas, nem fullad, nem köhög. Mint…