Év: 2020
- Kultúra
Shakespeare új színben a Szkénében
A Szkéné és a Zenthe Ferenc Színház közös produkciója, az Amit akartok (Vízkereszt) tavaly decemberben debütált Budapesten, a Szkénében. Az…
- Családháló
Sokkoló titkok – amikor a DNS-teszt idegen géneket mutat
Az otthon elvégezhető DNS-tesztek reklámszlogenjei valóban csábítóak: egyszerűen elvégezhetőek s olyan információkat tudhatunk meg őseinkről, amelyeket talán nem is sejtettünk…
- Szabadidő
Sok a László Magyarországon
A térképet böngészve sok más érdekességre is felfigyelhetünk. Kilenc ország is van például, ahol Máriának (Marianak vagy Marijanak) keresztelték a…
- Keresztényüldözés
A papra támadt, apácát sebesített meg egy zavart férfi Olaszországban
Berontott a Szent Ferenc templomba, kiabált, majd a papra támadt egy zavarodott férfi az olaszországi Genova városában január 31-én –…
- Szabadidő
Rokonsági alapon szerveződhetett az avar kori elit az ELTE kutatói szerint
Az ELTE keddi közleménye felidézi, hogy a kutatók az avar kori elithez tartozó emberek magyarországi temetőkből előkerült apai és anyai…
- Kultúra
Százhúsz esztendeje született Jacques Prévert költő, sanzonszerző
Prévert az a modern francia költő volt, akinek az írásai a tömegek számára is népszerűvé válhattak, talán leginkább annak köszönhetően,…
- Kultúra
A honfoglalás nem úgy történhetett, ahogy azt eddig tanultuk – vezető régész a Vasárnapnak
Makoldi Miklóssal, a Magyarságkutató Intézet Régészeti Kutatóközpont igazgatójával beszélgettünk. A magyarság megtelepedése a Kárpát-medencében számos régészeti kérdést vet fel. Az…
- Keresztényüldözés
Egy év alatt háromezer keresztényellenes támadás történt Európában
Az amerikai Gatestone Institute elemzése szerint 2019-ben rekord számú, háromezer támadás történt az öreg kontinensen. A szervezet kutatása szerint a…
- (H)arctér
Rétvári: Olyan, mintha egy Niedermüller-féle átképzőbe iratkozott volna a TTE
Rétvári Bence, a KDNP alelnöke Facebook-posztban gyűjtötte össze a Történelemtanárok Egylete Bizottmányának (TTE) néhány észrevételét a Nemzeti alaptanterv módosítását illetően.…
- (H)arctér
Kásler: minden feltétel adott a daganatos betegek gyógyításához
Kásler Miklós kiemelte: mind a labordiagnosztika, mind a modern sugárterápiás eszközpark rendelkezésre áll a gyógyításhoz, és Magyarországon minden rákellenes gyógyszer…