Év: 2020
- Vélemény
Ha az önkormányzat tétlen, a gyermekeink kitetté válnak az érzékenyítésnek
Sokszor hallom a kérdést, hogy mi a különbség egy konzervatív és egy baloldali-liberális vezetésű önkormányzat között. A kosz nem ismer…
- Keresztényüldözés
Közeleg a vörös szerda: egy nap az üldözött keresztényekért
A vörös szerdák hagyományát a Szükséget Szenvedő Egyház névre keresztelt katolikus nemzetközi segélyszervezet indította útjára 2015-ben, mára pedig számos ország…
- Kultúra
Törőcsik Marihoz elment az ő „drága Nemzetije”
„A teátrum vezérigazgatója, Vidnyánszky Attila és a színművészek a járványhelyzetben is teljesítették a művésznő tavalyi kívánságát, amely szerint nem kér…
- (H)arctér
Több ezer polgárőr vesz részt a járvány elleni védekezésben
A kormányhivatalok felkérésére a polgárőr-egyesületek több mint száz gépjárművel, szükség szerint gépkocsivezetőkkel segítik a koronavírus-tesztelést végző egészségügyi alkalmazottak szállítását –…
- (H)arctér
A feministák örülnek Bidennek, és már gyűjtik az igényeiket
Azt kérik követőiktől, tagjaiktól, hogy egyperces videókban fejtsék ki, hogyan képzelik el a jövőt, amelyet immár Joe Biden alakít, és…
- (H)arctér
Svéd politikusok szerint a magyaroknak és a lengyeleknek el kell hagyniuk az Uniót
Magyarország és Lengyelország EU-ból történő kilépéséről beszélnek Svédországban. A két országot egyre több liberális politikus támadja, amiért nem hajlandóak egy…
- (H)arctér
Varga Judit: az EU Bírósága tárgyalja a „Stop Soros” törvényt
Kifejtette: kifogásolják a többi közt a büntető törvénykönyv új tényállását, amely bűncselekménynek minősíti a jogellenes bevándorlás elősegítését és támogatását. „Vagyis…
- (H)arctér
Székesfehérvárról érkezik az Ország Karácsonyfája
A fát a székesfehérvári hivatásos tűzoltók vágták ki a Surányi utcai ház kertjében, majd daru segítségével a Magyar Honvédség speciális…
- (H)arctér
Hat új bölcsődét épít a görögkatolikus egyház
Az egyházmegye honlapján olvasható tájékoztatás szerint a bölcsődei férőhelyek kialakítása, bővítése című pályázat segítségével Nyírbátorban, Mátészalkán, Fehérgyarmaton, Vásárosnaményban, Demecserben és…
- (H)arctér
Az iskolák közül 43-ban van teljes digitális munkarend
Maruzsa Zoltán azt közölte, hogy 431 helyszínen, az általános iskolák mintegy tizenhat százalékában van jelenleg tantermen kívüli digitális munkarend, ezek…