Év: 2020
- Vélemény
Egy hivatás az életért – Példaképünk Bálint Balázs szülészorvos
– Édesapja is szülész-nőgyógyász. Hogyan „fertőzte meg” ez a szép, ugyanakkor felelősségteljes hivatás? A szülői minta hatott önre? – Nem…
- Szabadidő
Március 15-én nyit a szarvasi Körösvölgyi Állatpark
A park tájékoztatása szerint a nyitás napján délelőtt vízimadarak látványetetésére várják az érdeklődőket, akik az idei Év madaráról, az erdei…
- Keresztényüldözés
A kínai keresztények az internetre vitték az istentiszteletet
Nem újdonság az emberiség történetében, hogy valamit kitalálnak, aztán végül mégsem arra, vagy mégsem csak arra a célra használják, mint amire…
- Vélemény Plusz
A nyílt társadalom harca a közösségi társadalom ellen: a kereszténydemokraták szerint…
A kereszténydemokraták szerint a kereszténység nem lánc, ami megköt, hanem gyökér, ami megtart. A kereszténydemokraták szerint Európában az ateista is…
- (H)arctér
Európában mára uralkodóvá vált a korábban elítélt magyar bevándorláspolitika
A külügyminiszter tájékoztatása szerint az Európai Unió külügyminisztereinek tanácskozásán Zágrábban olyan dokumentumot fogadtak el a résztvevők, amely szerint meg kell…
- (H)arctér
A nőnap alkalmából videóüzenetben köszöntötte a nőket Orbán Viktor
A kormányfő videóüzenetében Margaret Thatcher korábbi brit miniszterelnököt idézve azt mondta: ha azt akarod, hogy egy dologról sokat beszéljenek, akkor…
- (H)arctér
Több halálos áldozata van a kínai karanténhotel összeomlásának
A mintegy 8,7 millió lakosú Csüancsou városában található épület törmelékei alól helyi idő szerint vasárnap délelőtt fél 11-ig négy holttestet…
- Kultúra
Ma sokkal nehezebb nőnek lenni – neves társadalomkutató a Vasárnapnak
– A 20. században a rendszerváltások nemi szerepcseréket is hoztak magukkal. A magyar nők társadalomban és családban betöltött szerepe miként…
- Vélemény
Egy elfogadott ünnep elfogadott magatartásai
Március nyolcadika, nemzetközi nőnap. Amerikából indult, azonban az államszocializmus idején vált kötelezővé Magyarországon az ünneplése. Ez volt régen, ma már…
