Év: 2020
- (H)arctér
2020 az erős magyar nemzeti közösségek éve
Potápi Árpád János felidézte: a tematikus évről a Magyar Állandó Értekezlet döntött tavaly novemberben. A programok párhuzamosan zajlanak a Trianon…
- (H)arctér
Nekiment a Facebook két magyar katolikus oldalnak
Vasárnap este jelentette követői számára a Katolikus Válasz (KV) blog Facebook-oldala, hogy egy korábbi cikküket (egészen pontosan ezt a lelki…
- (H)arctér
Rétvári: Nagyot csökkent hazánkban a gyermekszegénység
A kereszténydemokrata politikus kifejtette: 2018-ban az EU-ban a 18 év alattiak közel negyedét, pontosan 23,4 százalékát érintette a szegénység vagy…
- Családháló
Kalandtúra földi túravezető nélkül – őszintén az örökbefogadásról
A Párbeszéd Háza Családban maradva címmel megjelenő videósorozata olyan házaspárok életébe, gondolataiba enged bepillantást, akik súlyos krízisek után álltak talpra,…
- (H)arctér
FRISSÍTVE – Kilencre nőtt az új koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon
A koronavirus.gov.hu tájékoztatása szerint a Szent László Kórházban járványügyi zárlat alatt álló, a Semmelweis Egyetemen tanuló iráni hallgatónál és egy…
- Vélemény
Úgy látszik, a Mérce figyelme minimum egyoldalú
Az elmúlt hónapok során Dél-Amerikában megfigyelhető tiltakozások kialakulásáról írt elemzést a Mérce. A Mandiner munkatársa, Szilvay Gergely szerint azonban a…
- (H)arctér
Nem áll meg a 3-as metró az Arany János utca és a Ferenciek tere állomásnál
A BKK közleménye szerint a 3-as metró hétköznapokon továbbra is Újpest-központ és a Nagyvárad tér között közlekedik, de az Arany…
- (H)arctér
Országos kórházlátogatási tilalom lépett érvénybe
A tilalom március 8. napjától visszavonásig érvényes. A közlemény szerint Müller Cecília határozatának indoklásában kifejti: az eddigi járványügyi adatok alapján…
- Családháló
Családi biztonság – De milyen áron?
Időben négy részre oszthatjuk ezeket a mintázatokat: percekre, napokra, évekre és generációnyi időre. Azokat a helyzeteket, beszélgetéseket stb., amelyek sorozatosan…
- Vélemény
1956>1968 – Ifjúsági forradalom
Fiatal emberek, diákok puskával a vállukon, kézigránáttal a zsebükben, másik kezükben benzines üveg. A környéket megszálló fiatalok többsége 18 éven…