Év: 2020
- (H)arctér
Placid atya tanácsai nehéz időkre
A szenvedést nem szabad dramatizálni. Attól csak gyengébb lesz az ember, ha panaszkodásra fecsérli el az energiát. Keresni kell az…
- Vélemény
Ne csak a problémát lássuk, hanem a lehetőségeket! – Palánki Ferenc püspök a Vasárnapnak
Nem gondolnám, hogy a mi korunk bűnösebb lenne, mint bármelyik másik korszak a történelemben. Jézus sem akkor lett emberré, amikor…
- (H)arctér
Hende Csaba: Hétfőn elfogadhatja a Ház a koronavírus elleni védekezésről szóló előterjesztést
Hende Csaba a bizottság ülését követően közölte: a kormánypárti képviselők elfogadták a javaslat összegző jelentését, megteremtve annak feltételét, hogy az…
- (H)arctér
A Broadway elsötétült, az utcák kihaltak, az éttermek és a bárok üresek
New York államot katasztrófa sújtotta övezetté nyilvánították, amivel megnyílt a lehetőség, hogy a szövetségi kormány dollármilliárdokat tegyen elérhetővé a katasztrófaenyhítési…
- (H)arctér
Az élet legyőzheti a félelmet – nyílt levélben kérik az abortuszok leállítását
A koronavírus-járvány idején teljes összefogásra van szükség, de ahogy mindent megteszünk idős honfitársaink védelmében, úgy mindent meg kell tennünk a…
- Vélemény
Megbukott az Európai Unió
Az egyik arról szól, hogy az eurócsoport tagjainak nem sikerült megállapodniuk átfogó gazdasági intézkedésekről a járvány gazdasági kárainak enyhítésére. Olaszország…
- Családháló
Újabb két amerikai államban zártak be az abortuszklinikák
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, Louisianában bezárt az állam három nagy abortuszklinikája, miután hivatalos döntés született arról, hogy a koronavírus-járvány…
- Szabadidő
Légtüneménytan – MARADJ OTTHON!
Csak dallammal, de MARADJ OTTHON! Így zenélnek a szimfonikusok karanténban, az Óbudai Danubia Zenekar ezzel a szép magyar népdal-feldolgozással szól…
- Keresztényüldözés
A Hungary Helps csatlakozott a Révész Máriusz által vezetett akciócsoporthoz
Most mindenekelőtt a honfitársainkat, magunkat kell megóvnunk – írta Facebook-oldalán Azbej Tristan, amikor bejelentette: a Hungary Helps program a nemzetközi…
