Év: 2020
- (H)arctér
Hollik: A teljes befogadást írja elő Brüsszel legfrissebb terve
A politikus elmondta, hogy Brüsszelben pedig éppen ezt teszik és mindenkit megbüntetnének, aki ezt nem hajlandó elfogadni. „Persze ismerjük az…
- Kultúra
Karácsonyfa-állítás és online programok az AdventBazilika rendezvénysorozatában
A remény adventje! mottóval indul az idén 10 éves rendezvénysorozat, amely a koronavírus-járvány miatt az online térbe költözik. A Szent…
- Kultúra
Adventi naptárba rendezett új felvételekkel készül közönségének az Opera
A vasárnap induló kezdeményezés célja, hogy új produkciókkal és eddig kiadatlan felvételekkel hangolja az ünnepekre az intézmény a közönséget –…
- (H)arctér
Skót miniszterelnök szerint látótávolságban a függetlenség
Nicola Sturgeon a Skóciában kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) éves kongresszusát megnyitó szombati beszédében kijelentette: az elmúlt egy…
- (H)arctér
Kövér László szerint meg kell reformálni az Európai Unió intézményeit
Az interjúban Kövér László egyebek mellett azt mondta, az Európai Unió egy sok elemből összeálló bonyolult struktúra, és ennek a…
- (H)arctér
Így finanszírozza Soros György és Bill Gates az Európa Tanácsot
A Soros György által működtetett Nyílt Társadalom Alapítvány és Bill Gates vállalata, a Microsoft az Európa Tanács két legnagyobb magánadományozója…
- Szabadidő
Nem marad el a „vörsi csoda”
Simon György megkeresésünkre elmondta, hogy a járványveszély miatt számos változtatást kellett eszközölniük az idei Vörsi Betlehem felépítése során. Az elmúlt…
- Kultúra
Virtuális adventi kalendáriumot indít decemberben a Müpa
Decemberben mindennap kinyílik a Müpa digitális adventi kalendáriumának egy-egy ablaka, amelyek mögött minden alkalommal irodalmi különlegességek, klasszikus és könnyűzenei csemegék…
- (H)arctér
Több üzlet jogellenesen korlátozza az idősek vásárlási szokását
A lap szerint míg a fiatalok alkalmazkodnak a 65 év felettiek „előjogaihoz”, az érintett korosztály az első adventi hétvégéig a…
- (H)arctér
Meghalt 152 beteg, több mint 6000-rel nőtt a fertőzöttek száma
A kormányzati portálon azt írták: 204 708-ra nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 4516-ra emelkedett, a gyógyultak száma…