Év: 2020
- Kultúra
„Fogta az Úristen az embert, és elhelyezte az Éden kertjébe” – itt az új Kommentár!
Békés Márton főszerkesztő Mi magunk című írása nyitja a lapot. Mi legyen, mi lehetne az előttünk álló ’20-as évek jobboldali/konzervatív…
- Pengető
Írunk, éneklünk, szikrázunk, dicsérjük az élő Istent – Szikra-díjátadó idén online
Az idei évben a veszélyhelyzetre való tekintettel a Szikra Díjátadó Gála helyett egy videofilmben ismertetik a Szikra zsűri döntését arról,…
- Kultúra
Megnyitotta virtuális kapuit három digitális gyűjtemény
Elérhetővé vált az OSZK webarchívuma Nyilvánosan is elérhetővé tette webarchívumát az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK); az online gyűjteményben tematikusan…
- (H)arctér
Varga Judit az ARD-nek: demokratikus a védekezésről szóló törvény
A parlament bármikor visszavonhatja a kormánynak adott felhatalmazást, ami „egyedülálló Európában” – mondta a miniszter. Hozzátette, hogy a koronavírus-járvány miatt…
- (H)arctér
Anselm Grün biztató gondolatai
A lélek csak akkor élhet, ha valamit kockáztat. Kockáztatni azt jelenti, olyan valamibe kezdeni, amelynek kimenetele ismeretlen. A derűt nem…
- (H)arctér
Súlyos hibákat vétve adta ki elemzéseit az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ
A nagyjából heti rendszerességgel készült jelentésekben még február 14-én is azt állították: a koronavírus-fertőzés kockázata alacsony az Európai Unió és…
- (H)arctér
WHO: továbbra sem javasolt a maszk viselése az egészségeseknek
„Nem bizonyított, hogy a tömeges maszkviselés potenciális előnnyel járna” – mondta Mike Ryan, az Egészségügyi Világszervezet magas rangú tisztségviselője egy…
- Családháló
Muti, mit játszol! 20 egyszerű, házi gyerekjáték a karantén idején
Egyre nehezebb folyamatosan összezárva lenni. Sokan tanulnak a gyerekekkel, miközben távmunkában végzik feladataikat. Egy ilyen helyzetben nem csoda, ha kreativitásunk…

