Év: 2020
- Családháló
Összetört álmok nyomában
A mi példánk valószínűleg nem gyakori, és nem is feltétlenül követendő: egy hónap alatt szerveztük meg az esküvőnket, amely lassan…
- (H)arctér
Kocsis Máté: a vírus elleni védekezés a legfontosabb
A frakcióvezető a pártpénzek részleges elvonását helyes döntésnek nevezte, s reményét fejezte ki, hogy azzal minden politikai párt egyetért. Délelőtt…
- Szabadidő
Online versenyt szervez Magnus Carlsen sakkvilágbajnok
A norvég nemzetközi nagymester által kitalált viadal nyereményalapja 250 ezer dollár. A körmérkőzéses szupertorna április 18-án kezdődik, és Carlsen mellett…
- (H)arctér
Aggódnak a pápáért, de ő paptársai körében akar maradni
2013 óta tartó pápaságának talán legmegrázóbb szertartását végezte múlt hét pénteken Ferenc pápa, amikor az üres Szent Péter téren, zuhogó…
- Kultúra
Online húsvéti programsorozatot indít a Várkert Bazár
A tavaszi programsorozatot a korábbi évek hagyományaihoz híven a húsvét köré szervezték. Az első saját tartalom virágvasárnap indul és húsvéthétfőig…
- (H)arctér
Az Európai Unióban boszorkányüldözés folyik Magyarország ellen
Gulyás Gergely elmondta: a kormány a költségvetés alapvető átrendezéséről döntött, létrehozták a járvány elleni védekezés alapját, és létrejön a gazdaságvédelmet,…
- (H)arctér
Kína-Magyarország légihíd: 4 millió maszk, több mint 400 ezer védőruházat érkezett
Szijjártó Péter közösségi oldalán közzétett bejegyzésében hangsúlyozta, a repülőgépek emellett 400 ezer darabot hoztak abból a gyógyszerből, amelyet Kínában teszteltek,…
- (H)arctér
Mindenki őrizze meg a hitét a nehéz időkben
Ferenc pápar felszólította az embereket, hogy legyenek nagylelkűek, segítsenek a rászorulókon, a magányosoknak pedig telefonon vagy a közösségi médián keresztül…
- (H)arctér
Országos tisztifőorvos: Magyarországon megfelelő időben, megfelelő intézkedések történtek
Müller Cecília emlékeztetett: két iráni diákkal kezdődött a megbetegedés-sorozat és a járvány magyarországi terjedése. Hangsúlyozta: világ- és európai viszonylatban is…
