Év: 2020
- (H)arctér
Nagycsütörtökön az utolsó vacsorára emlékeznek a keresztények
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) MTI-hez eljuttatott közleménye szerint délelőtt a főszékesegyházakban bemutatott szentmisén a püspökök megszentelik a keresztelendők…
-
A vírus idején is folytatja képzéseit a Morus Vezetőképző Akadémia
A 2018-ban létrehozott program elsődleges célja, hogy a középiskolából kikerülő, illetve az egyetemi közösségekben is aktív szerepet vállaló fiatalok további…
- Pengető
Közelebb voltál hozzám, mint magamhoz én – Gondolatok a lelki áldozásról
Néhány korábbi, megérintő emlékem elevenedett meg újra. Nem fogom elfelejteni azt a vasárnapi szentmisét, amelyet az egyik Keresztény Ifjúsági Találkozó…
- Vélemény
Ungváry Zsolt: Mennyei kávéház – A végső cél
Hunyadi János a 21-es csatornát nézte. Kedvelte ezt az adást, bár az elején általában egy kicsit beletekert. Ekkor érkezett oda a…
- Családháló
Minden várandós kismamát tesztelnek koronavírusra – csak negatív eredmény esetén engedélyezik az apás szülést
Számos változás lépett életbe a koronavírus-járvány megfékezése miatt a várandósgondozásban. Ezekről beszéltek most megkérdezett szakértők a Kossuth rádió Napközben című…
- (H)arctér
Beadta lemondását az Európai Kutatási Tanács elnöke
Ferrari, aki január elsejétől töltötte be a pozíciót, kedden késő délután nyújtotta be lemondását Ursula von der Leyennek, az Európai…
- (H)arctér
„Egy vérből valók vagyunk” – így szólnak épp az amerikai magyarok
A Tolna vármegyei Felsőiregen még Bartók tanár úr által gyűjtött népdalunkról tényleg elmondható, hogy nincs az a távolba szakadt magyar,…
- Vélemény
Simon András: Gyermeki pajkossággal győzhetünk a negatívumok felett!
Szeretettel és tisztelettel, de legalább annyi együttérzéssel köszöntöm minden honfitársamat a Koronavírus nevű össznemzeti túlélő program egyik résztvevőjeként! A vírus…
- Családháló
Ezért hiánycikk az élesztő!
Teljes kapacitással gyárt és szállít a Budafoki élesztőgyár – derül ki a Facebookon kiadott közleményükből. A termelés tájékoztatásuk szerint folyamatos…
- Vélemény
Balczó András: A koronavírus egy figyelmeztetés
Az öttusában a szellemi és fizikai kimerültség állapotában az ember vizsgázik: kiderül róla minden. A válság idején is megismeri magát…