Év: 2020
- Pengető
Bálványimádás vagy hitünk szent titka?
Amikor Lengyelországban tanulhattam ösztöndíjasként, meglepő volt látni, hogy a legtöbb templom napközben is nyitva tartott. A „tökmenő” fiatalok a nap…
- (H)arctér
Elhunyt Nemeshegyi Péter jezsuita szerzetes
Hónapok, sőt évek óta készülődött. Fél lábbal már rég ott állt Isten mennyei otthonának a pitvarában és csak nézte az…
- (H)arctér
Az idei rekordév lesz a vasúti projektek terén
2010-től a koronavírus-járvány begyűrűzéséig mintegy 850 ezerrel többen dolgoztak az országban. A kormány kiemelt figyelmet fordít a vasúti közlekedésre is.…
- (H)arctér
Újabb tanárverés történt egy iskolában
A Magyar Nemzet információja szerint, a hajdúhadházi rendőrkapitányság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozást indított…
- (H)arctér
Tabutéma, pedig sokakat érint a férfimeddőség
Magyarországon minden hetedik nemzőképes korban lévő pár valamilyen oknál fogva – lelki-, ivarsejtbeli, vagy valamilyen hormonális rendellenesség miatt – fogamzásképtelen.…
- Szabadidő
Megújult a Gyermekvasút hűvösvölgyi végállomása
Schanda Tamás kiemelte, hogy szebb és modernebb lett a fogadópark és az állomás épülete, korszerűsítették a világítást, szigetelték a tetőket,…
- (H)arctér
Átadásra került a Katolikus Karitász új logisztikai központja
Átadásra került a Katolikus Karitász új logisztikai központja Felsőzsolcán. Az Észak-Kelet Magyarország régióban fontos szerepet kap a most létrehozott létesítmény.…
- Keresztényüldözés
„42 holttestet temettünk el aznap”– vérfürdő Nigériában
Június 9-én reggel támadták meg a Faduma Kolomdi nomád közösséget Borno északi részén. A helyiek elmondása szerint fegyveresek gyülekeztek a…
- Szabadidő
Forma-1: július 19-én rendezik a Magyar Nagydíjat
Ross Brawn, az autós gyorsasági világbajnokság sportigazgatója azt mondta, a terv az, hogy az aszfalton díjazzák majd a dobogósokat. „Ez…
