Év: 2020
- Kultúra
Életnagyságú kánaáni istenszobor jogarát találták meg a bibliai Lakis romjainál
Ez az első bizonyítéka a Földközi-tenger vidékén akkoriban készített életnagyságú istenszobroknak, amelyekről szóltak az ősi forrásokban, de eddig soha nem…
- (H)arctér
Orbán: több tízezer ember életét sikerült megmenteni
A kormányfő hangsúlyozta: a magyar egészségügyi rendszer a járvány kezelésében jobban teljesített, mint a nyugat-európaiak. Magyarország egy katonai logika szerint…
- (H)arctér
A PDSZ szerint addig lehet verni a tanárokat, amíg léteznek szociális problémák az országban, Rétvári szerint viszont addig sem kellene
Az iskolaőrök a tanárok fizikai biztonságát szolgálják majd, és a többi diák tanulási lehetőségét védik. A PDSZ magára hagyná azokat…
- (H)arctér
A magyarellenes blogger szerint a román ügyészség rehabilitálta Wass Albertet
Az ügyészség a Tanasa által vezetett Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) feljelentése nyomán vizsgálta egyes, Sepsiszentgyörgyön 2018 elején tartott Wass…
- (H)arctér
Nagy-Britanniában megkezdődik a koronavírus elleni oltóanyag gyártása
Matt Hancock, aki a brit kormány szokásos napi sajtótájékoztatóját tartotta csütörtök este a Downing Streeten, felidézte, hogy az Oxfordi Egyetem…
- Családháló
A szellemek már a WC-ben vannak…
A csillámló táskák és elzás pólók tengere végül utolért minket is – még jóval azelőtt, hogy magával a történettel találkoztunk…
- Kultúra
Keresztényellenes Fake News (5): Gyereksereget küldtek a Szentföld visszaszerzésére
A 13. század derekára a keresztes csapatoknak már negyedik alkalommal nem sikerült visszafoglalniuk a Szentföldet. A közismert elképzelés szerint a…
- (H)arctér
Megható levélben búcsúzott Benedek Tibortól az egyik legnagyobb ellenfél
A 42 éves klasszis Facebook-oldalán hozta nyilvánosságra gondolatait, melyet a Nemzeti sport online kiadása fordított magyarra, azzal kezdi, hogy minden…
- (H)arctér
XVI. Benedek beteg fivéréhez utazott Regensburgba
XVI. Benedek a római Ciampino repülőtérről először Münchenbe, majd Regensburgba utazott. A 93 éves nyugalmazott egyházfőt személyi titkára, Georg Gaenswein…
