Év: 2020
- (H)arctér
Kovács Zoltán: A német politika és sajtó „meghívót küldött” a migránsoknak
Kovács Zoltán arra hívta fel a figyelmet, hogy az illegális migráció 2013-tól erősödött, 2015-ben pedig már naponta ezrével érkeztek a…
- Szabadidő
Megnyílt a Kis-Balaton Látogatóközpont
A miniszterelnök-helyettes a mintegy 1,2 milliárd forintból épített Kis-Balaton Látogatóközpont átadásán úgy fogalmazott: a hazaszeretet két dologból táplálkozik, a kulturális…
- (H)arctér
Rendezni kell a nyelvhasználat és az anyanyelvi oktatás kérdését Kárpátalján!
Egyetértésről számolt be a kárpátaljai nyelvhasználat és az anyanyelvi oktatás kérdésében az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosával kedden Strasbourgban…
- (H)arctér
Csődöt mondott az integráció? Svédország szigorításra készül
Néhány nappal ezelőtt a svéd törvényhozásban Jimmie Åkesson, a Svéd Demokraták elnöke interpellációjában arról kérdezte Stefan Lövfen kormányfőt, hogy nem…
- (H)arctér
Anna abortuszra készült – majd felhívta őt Ferenc pápa
Elvált nő, alkalmi kaland, terhesség egy családos férfitól, abortusz… Tipikus történet a mai nyugati társadalmakban – a mostani eset azonban…
- (H)arctér
Továbbra is a fiatalok körében terjed jobban a koronavírus
Továbbra is a koronavírus közösségi terjedésének megakadályozása a cél – közölte Müller Cecília. Hozzátette: figyelik azt, hogy kisebb közösségekben –…
- Vélemény Plusz
Az online féreg a vírusnál is veszélyesebb
A számítógépes vírusok működése hasonlít az élővilágban megfigyelhető vírus viselkedéséhez, mely az élő sejtekbe hatol be, hogy önmaga másolatait előállíthassa.…
- Kultúra
Ép testben ép nemzet – Köszönjük, Kommentár!
Hozzányúlni a testpolitika kérdéséhez – ráadásul mindjárt két kézzel, egészen közel állva hozzá – amolyan tabudöntésnek számít konzervatív körökben, különösen…
- Vélemény
Ferenc pápa újra a szivárványos propaganda szorításába került
Mostanában – nincs mit tenni, ez jön a számra, sajnos – az „Á, bé, cé, dé, rajtam kezdé a nagy bölcsességet, a…
- Családháló
Bizalom és elköteleződés nélkül nincs szerelem
Ennek ellenére Magyarországon a fiatalok háromnegyede harminc éves koráig nem alakít ki stabil párkapcsolatot. A probléma hátterében két, egymással szorosan…