Év: 2020
- (H)arctér
Erdélyi választások: Ez a magyarázata az alacsonyabb részvételnek
„Ahol egyetlenegy jelölt volt, ott a mozgósítás gyengébben ment, és kevesebben vettek részt. A különbség ezekből a településekből adódik”. Hozzátette:…
- Vélemény
A torz isten és az újpogányság állampolgárai tizedelnek minket
Ha kimondom, hogy irgalom, azt értik alatta, hogy tolerancia. Ha pedig azt mondom, szeretet, akkor leginkább az ítélkezésmentességre és a…
- Kultúra
A jezsuita rend 480 éve jött létre
1534. augusztus 15-én hat társával (köztük Xavéri Szent Ferenccel) Párizsban, a montmartre-i templomban szegénységi és tisztasági fogadalmat tettek. Azt is…
- Vélemény
Háborúban állunk
Háborúban állunk; az egyik oldalon mi, a másikon ők. Ennél pontosabban nehéz leírni a helyzetet. A történelem folyamán, egészen a…
- (H)arctér
Orbán: A szabad pálinkafőzés esete iskolapélda
A kormányfő a magyarországi szabad pálinkafőzés tízéves évfordulóját ünneplő rendezvényen beszélt arról, hogy ennek a gondolata vidéken született meg 2010-ben,…
- (H)arctér
Nagyváradi megyés püspök: Nem elég tudni, hogy kik vagyunk, tenni is kell azért, hogy megmaradjunk
Senkinek sem lehet mindegy, hogyan alakul, hogyan fejlődik a mi közösségünk. Azonban ahhoz, hogy legyen fejlődés, alakulás, boldogulás, mindenkinek fel…
- Kultúra
Amikor ezzel a stílussal elindultunk, hülyének néztek itthon a kollégák
– Amikor a Kormorán alakult, még csak 16 éves volt. Honnan indult a zenei érdeklődése? – Születési hiba, mert szüleim…
- (H)arctér
„A Momentum eladná, odadobná a külhoni magyarokat”
Az államtitkár szerint a Momentum pont olyan, mint Gyurcsány Ferenc. Mint fogalmazott, a Momentum, valamint Gyurcsány Ferenc eladná, odadobná az…
- Pengető
Az evangélium nem elmélet, hanem élet – Tomka Ferenc atya a Vasárnapnak
– A Fokolár közösséghez tartozik, amelyben az atyák is közösséget alkotnak. Segít ez önnek a papsághoz tartozó, unalomig kritizált cölibátus…
- (H)arctér
Történelmi sikerek és meglepetések Erdélyben – percről percre tudósításunk a helyszínről!
Cikkünk vasárnap folyamatosan frissült a legújabb információkkal, nyilatkozatokkal, eredményekkel. Az erdélyi választásokkal kapcsolatos híreink csökkenő időrendben, budapesti időszámítás szerint követték…