Év: 2020
- (H)arctér
Deutsch: az európai és a magyar baloldal aktív közreműködésével hajtják végre a Soros-tervet
Deutsch Tamás az EP két migrációs állásfoglalására reagálva azt mondta: a két EP-határozat legfontosabb megállapításai szerint a bevándorlás és benne…
- Kultúra
Heródest valóban elvitte az ördög!
– Sokak előtt ismert a betlehemezés szokása, ám az kevésbé köztudott, hogy egyes településeken volt bábtáncoltatás is karácsonykor. Mit tudunk…
- (H)arctér
Négyezerrel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon
A kormányzati portálon azt írták: 300 022-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 7914-re emelkedett, a gyógyultak száma…
- (H)arctér
A megyei jogú városok képviselőivel tárgyalt Orbán Viktor
Közlése szerint a megbeszélésen Szita Károly, az MJVSZ elnöke, Kaposvár polgármestere, Péterffy Attila társelnök, Pécs polgármestere, Szalay Ferenc ügyvezető alelnök,…
- Vélemény Plusz
Budapest elveszett tetődíszei VII.
Az egykori Fehérvári úton, napjaink Bartók Béla útján álló épület a földszintjén 1911-ben megnyitott kávéház nyomán, Hadik-ház néven vált ismertté.…
- (H)arctér
Deutsch Tamás és Kónya Imre kapta az idei Petőfi-díjakat
Schmidt Mária történész, kormánybiztos, a Terror Háza Múzeum főigazgatója a díjátadón elmondott megnyitó beszédében emlékeztetett, hogy a 2009-ben létrehozott Petőfi-díjat…
- Vélemény
Potápi Árpád János: A száz év magány korszaka véget ért
December minden évben az elcsendesedés és a várakozás hónapja. Karácsonyra készülve, az ünnepre várva kicsit mindnyájan lelassulunk, kizökkenünk a szürke…
- Családháló
Nemváltoztató műtéten átesett nők kérték J. K. Rowling segítségét
Az amúgy liberális nézeteket valló J. K. Rowlingnál is kivágta a biztosítékot, ami a transzgender propaganda címén zajlik a világban.…
- (H)arctér
A svájci parlament engedélyezte az azonos neműek házasságkötését
A Svájcban élő azonos neműek eddig is létesíthettek bejegyzett élettársi kapcsolatot, ez azonban nem járt ugyanolyan jogokkal, mint a heteroszexuális…
- (H)arctér
Magyar miniszterelnök-helyettese lesz Romániának
A koalícióra készülő romániai pártok vezetőinek pénteken sikerült megegyezniük a legfontosabb kormányzati és parlamenti tisztségek elosztásáról. A PNL elnöke, Ludovic…