Év: 2020
- Kultúra
Koncerttel emlékeznek gróf Széchényi Ferencre
Az esten Joseph Haydn 80. szimfóniája és Mozart d-moll zongoraversenye hangzik el Fejérvári Zoltán zongoraművész és a Budapest Sound Collective…
- (H)arctér
Átlépte a százmilliárd forintot a babakötvénybe fektetett összeg
Varga Mihály a videóban úgy fogalmazott: azzal a 27 ezer gyermekkel együtt, akiknek idén nyitottak számlát, már 228 ezer gyermeknek…
- Spiritusz
Erdő Péter: mindenszentek ünnepén megélhetjük a gondviselésbe vetett bizalmat
A bíboros kiemelte: mindenszentek ünnepe emlékeztet rá, hogy a halál után nem a megsemmisülés következik, hogy az „örök boldogságba kaptunk…
- (H)arctér
Elhunyt szeretteikre emlékeznek az emberek a hétvégén
A fővárosi köztemetők hétfőig hosszabb nyitva tartással reggel 7-től este 8 óráig várják a megemlékezőket. A temetői irodák reggel 8-tól…
- Családháló
dr. Benda József: Európának nincs alternatívája a populáció leépülése ellen
„Ráadásul az újabb generációk egyre kevésbé tisztelik az életet, nem kívánnak gyermekeket vállalni” – fogalmaz dr. Benda József, a Magyar…
- Vélemény
Az ő vérük tirajtatok
A tunéziai férfi, aki tegnap a legbrutálisabb módon végzett Nizzában három imádkozó katolikussal, szeptember végén lépett partra Lampedusa szigetén. Ebből…
- (H)arctér
A lengyel elnök az abortuszszabályzást módosító tervezetet nyújt be
A lengyel államfői hivatal honlapján olvasható nyilatkozat szerint a tervezet összhangban van a beteg magzatok művi vetélését alkotmányellenesnek minősítő, a…
- (H)arctér
Gulyás Gergely: a kormány támogatja az egyházak szerepvállalását
Gulyás Gergely a helyi református templom felújítása alkalmából tartott hálaadó istentiszteleten hozzátette: a támogatás a kormány számára az alaptörvény szerinti…
- (H)arctér
Testükkel védik a templomokat – újabb életellenes vonulás zajlik Varsóban
Azt követően, hogy a lengyel alkotmánybíróság üdvös módon korlátozta a magzatgyilkosságok jogi lehetőségeit az országban, feminista, szélsőbaloldali és liberális csoportok…
- (H)arctér
A klímaváltozás problémája mindenütt felmerül
A koronavírus-járvány miatt online térben megtartott előadáson dr. Kerekes György felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon most, a közigazgatás szakpolitikai…